Megjelent az Indóház augusztus–szeptemberi kiadása

T. H. F.   ·   2022.08.02. 15:00
america

Az újságot kedvelőknek jól kezdődik a nyár utolsó hónapja: az Indóház már kapható a kiemelt újságárusoknál.

Idén ünnepli fennállásnak és működésének századik évfordulóját az egyik legfontosabb nemzetközi vasúti szervezet, az UIC. A Nemzetközi Vasútegylet, az Union internationale des chemins de fer alapító tagja volt a MÁV is. Az évforduló alkalmából felelevenítjük az Egylet múltjának mérföldköbeit, és taglaljuk a jelen célkitűzéseit.

Idén is több jelentősebb, hazai vonatkozású vasúti évfordulót tartunk nyilván, a lap hasábjain, ezek közül ezúttal a 175 éves Sopron–Bécsújhely és Pest–Cegléd–Szolnok vasútra utalunk, a városi közlekedés esetében pedig az egyaránt 125 esztendeje indult szombathelyi, illetve miskolci villamosüzemre.

Figyelemre méltó megállapítások tesz az Indóház szerzője a MÁV 2016- 2022 közötti teljesítményével összefüggésben. Az eredményekről, előrelépésekről sem megfeledkezve szomorúan állapítja meg az általános szakmai színvonal erodációját, végső soron megállapítva a következőket: nálunk az ideiglenes, átmeneti állapot valójában tartós és végleges.

Supertrain néven futott valamivel több mint fél évszázada az NBC-n az Egyesült Államok addigi legdrágább gyártású televíziós sorozata. A produkció mindössze három hónapot élt meg, és jóllehet, vagyonokat öltek a díszletül szolgáló vasúti kocsiba, és a kertivasút pluszos méretű modellekbe, a szupervonat megbukott – bemutatjuk a nukleáris meghajtású, minden földi luxussal felszerelt nagysebességű vonatot.

A hajtányozás ellentmondásokkal teli, számos vetületében tisztázatlan jogi hátteréről lebbenti fel szerzőnk a fátylat, miközben azért van haladás is e téren. A Bugac környéki szakaszon már szabályosan használhatják a pályát az üzembehelyezési engedélyt szerző hajtányok.

 

A legfrissebb lapszám tartalma:

NAGYVASÚT

1. o.: Hírek, életképek. Ráfutásos baleset Biatorbágy és Herceghalom között

16. o.: Partneroldal. Tíz százalékkal növekedett a MÁV árufuvarozásból származó bevétele

18. o.: UIC: száz éve, Párizsban hozták létre a vasútszakmai érdekszövetséget

20. o.: Ha szerencsénk van, látjuk a vonat végét… Fotóival emlékezünk Nagy Imrére

24. o.: A dekád jelentősebb vasúti évfordulói

26. o.: A MÁV 220 sorozatú gyorsvonati mozdonya

34. o.: Jüngling Sándor, a MÁV-Start Zrt. menetrend-tervezési szakértője, interjú

36. o.: Személyszállítás, vasút- és szolgáltatásfejlesztés 2016–2022

44. o.: Innotrans 2022: világpremierekre készül a Stadler

45. o.: Vasúti fuvarpiaci toplista, 2021

46. o.: Partneroldal. Digitális automata vonó- és ütközőkészülék a Knorr-Bremsétől

48. o.: Vasúti kalandozások az olasz csizma sarkán

53. o.: Supertrain: a szerelemhajó atomvonat bukása

KISVASÚT

54. o.: Negyed évszázada szűnt meg a forgalom Szováta és Szászlekence felé

61. o.: A hajtányozás jogi háttere

62. o.: A sásdi téglagyár kisvasúti öröksége

63. o.: Csorba-tó, teljes élmény

64. o.: Hírek. A Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút jubileuma

VÁROSI VASÚT

66. o.: A villamos, mint az áruszállítási lánc része

67. o.: Szeged: elkocogott az utolsó 1-es is

66. o.: Hírek. Újabb villamosszimulátor Szentendrén

MODELLVASÚT

70. o.: Megérkezett az aranyárban mért Brawa Ggs-kocsi

72. o.: GYSEV Ludmilla, ahogy a Roco és a Piko elképzelte

74. o.: Br42, háborús gőzmozdony a Tillig előadásában

KITÉRŐ

76. o.: A GYSEV képes kronológiája

77. o.: Innovációkkal gyorsít a vasúti alágazat

78. o.: Újra vonatok járnak a 70-es felső szakaszán

79. o.: A floridai emelt sebességű vasút

(Nyitóképünkön a nukleáris meghajtású, minden földi luxussal felszerelt, amerikai nagysebességű vonat)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek