Megléptek a mozdonyok

iho   ·   2014.04.29. 15:35
kicsi

Április 22-én éjjel a soproni állomásról megfutamodott öt Taurus. Szerkesztőségünk megkeresésére a GYSEV azt válaszolta, hogy a vizsgálat még tart az ügyben. Egyelőre annyit közöltek, hogy a személypályaudvarról öt, egymással összekapcsolt, „ideiglenesen tárolt” mozdony gurult ki. A mozdonyokat hidegen, tehát vontatva és felügyelet nélkül szerették volna egy másik vonattal továbbítani, amikor az eset történt.

A mozdonyok megfutamodását az állvatartás hiánya okozta, arra azonban a vizsgálat fog választ adni, hogy ez a hiányosság műszaki hiba vagy emberi mulasztás következménye volt-e. A megfutamodott mozdonyok felvágtak egy váltót, a forgalmi személyzet ekkor észlelte a balesetet. A Fertőboz irányába tartó mozdonyoknak szabad utat biztosítottak, hogy a nyílt pályán ne találkozzanak másik vonattal. Mivel az útátjárókat biztosító fénysorompók automatikus működésűek, azok sorra lecsukódtak, így az autósokat sem veszélyeztették a megfutamodott mozdonyok.

Az öt gép végül Fertőboz állomás bejárati előjelzőjénél állt meg. Itt a pálya enyhén emelkedni kezd, ezt már nem tudták leküzdeni az önerőből guruló mozdonyok. Ezen kívül valószínűleg valamelyik mozdony fékberendezése is önműködően üzembe lépett, mert az elszabadult gépek a körülbelül tíz kilométer hosszú lejtős pályarészen sem gyorsultak fel nagyon.

A GYSEV kötelékében szolgáló, ÖBB-től bérelt mozdonyok futamodtak meg. Képünk illusztráció!<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

A Siemens Taurus mozdonycsaládját, így az érintett 1116-os mozdonyokat is üzemszerűen a rugóerőtárolós fékkel kell állvatartani. Befékezéskor a sűrített levegő távozik és egy rugó működteti a tárcsafékeket. A rugó összenyomása, azaz a fék feloldása pedig ismét bejuttatott sűrített levegővel vagy egy kilincsmű kézi működtetésével (kényszeroldással) lehetséges.

A rugóerőtárolós fék működési elvéből adódóan pedig automatikusan befékezi a mozdonyt, hogyha a rendszerből elszökik a sűrített levegő. Mivel a mozdonyok nem voltak üzembe helyezve, légsűrítőjük sem működött, így lehetséges, hogy a fékrendszerben nem volt levegő-utántáplálás, és valamelyik megfutamodott mozdony fékezni kezdett.

A modern mozdonyok, így a Taurusok is rendkívül jó csapágyazással készülnek, ezért nagyon könnyen gurulnak. Ez a vontatási üzemben nagyon hasznos tulajdonság, egy esetleges hiba esetén azonban növeli a baleset kockázatát. Tavaly ősszel különösen sok hasonló eset történt, például egy szlovén gép megfutamodása után alig egy héttel egy német magánvasúti Taurus is elgurult. Akkor minden esetben emberi mulasztás vezetett a balesethez. Az esetekben az is közös volt, hogy a mozdonyok egy csonkavágányt lezáró földkúpnak ütköztek, vagy azt áttörve kisiklottak. A megfutamodásokat egyesével, a gyártó bevonása nélkül vizsgálták, de sehol sem találtak műszaki hibára utaló nyomokat.

A szlovén mozdonynak nem volt szerencséje, a földkúpon átbukva elhagyta a pályát. Végül daruval emelték vissza<br>(fotó: vlaky.info)

Korábban írtuk:

A kisalföld.hu portál egy kerek egy héttel ezelőtti eseményt idéz fel: április 22-én éjjel öt mozdony indult el Fertőboz felé, ám mozdonyvezető nélkül. A megfutamodás oka a fékek elégtelen behúzása lehetett. A gépek egészen Fertőboz bejáratáig, azaz vagy tizenegy kilométert gurultak, az esetet a GYSEV és az ÖBB közösen vizsgálja. A forgalmi személyzet folyamatosan kontrollálta a szökevények mozgását, azaz ügyeltek arra, hogy az érintett vágányon szembeközlekedés ne fordulhasson elő. A kópházi közúti átjáró fénysorompója automatikusan tilosat jelzett az autósoknak, ezért a baleset lehetősége itt eleve ki volt zárva.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek