Megnyílt a Margitsziget, járható a Nánási út

iho   ·   2013.06.20. 12:54

Csütörtök déltől járható a III. kerületi Királyok útja és a Nánási út, miután minden takarítási munkálat befejeződött, az útszakaszon a buszforgalom is megindult.

Tarlós István a Margitszigeten elmondta: a területen lévő homokzsákokat már begyűjtötték, és június 24-ig a depóból is elszállítják azokat. Tájékoztatása szerint várhatóan szombattól látogatható lesz a margitszigeti Palatinus strand és a sportuszoda is. A szigeten az elkordonozott területeken még van víz, s összesen 37-tel csökkent a faállomány, amiben az árvíz mellett a korábbi esőzések is közrejátszottak – tette hozzá, megjegyezve: a szökőkút július 1-jére tervezett átadását semmi nem veszélyezteti.

Tarlós István szólt arról is, hogy a 2-es villamos néhány napig csak a Lánchídtól délre közlekedik, mert statikailag meg kell vizsgálni a parti támfalat.

Bakondi György árvízi helyreállításért felelős kormánybiztos arról számolt be: mindenütt ütemterv szerint halad a helyreállítás, s ugyanaz a szervezettség jellemző, mint a védekezéskor.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója arról is beszámolt, hogy az állami védművek több mint felét visszabontották az országban, a települések 54 százalékában végeztek a helyreállítási, 70 százalékában a mentesítési munkálatokkal. Az érintett települések 79,5 százalékában már van áram is.

Összesen 159 kilométernyi közutat adtak vissza a forgalomnak, és jól halad, 41 százalékos a vasúti helyreállítás is – mondta Bakondi György, hozzátéve, hogy több mint 24 ezer hektáron fejezték be a szúnyogirtást. Kitért arra is: az árvíz miatt kitelepített 1570 emberből 1248 már hazatérhetett, a következő napokban visszatérhet az egyik idősek otthonába egy nagyobb csoport is.

Kapcsolódó hírek