Mégsem építik át a debreceni vasútállomást

iho/vasút   ·   2019.01.19. 08:45
0_debrecen_fopalyaudvar_latvanyterv

A debreceni civishir.hu tegnap két írását is a debreceni pályaudvari projekt múlékonyságának szentelte.

Először arról írtak, hogy a január 18-i Közbeszerzési Értesítő szerint a projektet bonyolító Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. „az ellenőrzési körén kívül eső, előre nem látható körülmény folytán” képtelenné vált a vállalkozási szerződés megkötésére. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy hiába tette a legversenyképesebb, nettó 35 milliárd forintos ajánlatot a kivitelezésre a Hunép Universal Építőipari Zrt., nem szerződnek vele a minimum ellentmondásosan megítélhető nagyberuházás kivitelezésére. A főpályaudvar költségének az évtized derekán tervezetthez képesti elszállása, majd Kósa Lajosnak, Lázár Jánosnak és Papp Lászlónak a Cívishíren összegyűjtött nyilatkozatai után portálunkon is elemeztük, hogy miért tartjuk féllábúnak ezt a projektet.

A tervek szerint 36 hónap alatt kivitelezendő debreceni intermodális központ kapcsán a Cívishír tavaly novemberben megírta: a Hunép mellett a budapesti Strabag (38 milliárdos ajánlat) és a lábatlani székhelyű DS Konzorcium (40 milliárdos vállalás) versenyzett a munkáért. A legjobb ajánlatot a debreceni cég tette; a NIF akkor arról tájékoztatta a civishir.hu-t, hogy a szerződés megkötésére az összegzés kiküldésétől számított 60 nap áll rendelkezésre. A kivitelezés, a szükséges forrás biztosítása esetén pedig a tervek szerint 2019 második negyedévében kezdődhetne meg.

Előzetes elképzelések szerint financiális oka van a visszalépésnek, ugyanis a Közbeszerzési Értesítő szerint a beruházás becsült értékeként a NIF 32 milliárd forintot adott meg, ez 3 milliárddal alacsonyabb a nyertes Hunép ajánlatánál.

Pénteken este már hosszabb közleményt adott ki a debreceni önkormányzat. A közlemény nem sokkal azután érkezett meg a helyi médiumokhoz, hogy a Cívishír megírta a debreceni főpályaudvar projektjének elnapolását.

Ebben azt írták, a főpályaudvar megvalósítására kiírt második közbeszerzési eljárás is eredménytelenül zárult „tekintettel arra, hogy a legjobb ajánlat szerinti kivitelezési költség meghaladta a rendelkezésre álló fedezetet”.



A kormány decemberben határozatban rendelte el több más intermodális központ mellett a debreceni fejlesztés felülvizsgálatát. Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal folytatott egyeztetés alapján a fejlesztés közösségi közlekedési részei, így az autóbusz- és vasúti pályaudvar fejlesztései áttervezésük után, a 2020-ban kezdődő uniós fejlesztési ciklus elején valósulhatnak meg – áll a közleményben.  Az önkormányzat kommünikéje szerint a közúti közlekedési elemek közül a Hadházi út és Nyíl utca csomópontjának átépítése az elkészült terveknek megfelelően, 2020-ban indul.

A főpályaudvar-fejlesztéshez kapcsolódó Petőfi téri rekonstrukciót az önkormányzat az Új Főnix Terv keretében, tervfelülvizsgálat után 2020-ban – az eredetileg tervezett időben – valósítja meg, az ehhez szükséges forrás az önkormányzatnál rendelkezésre áll.

Részletes indoklást is olvashatunk a tervezés és az átépítés kontextusának megváltozásáról: „A főpályaudvar terveinek és tervezett műszaki tartalmának felülvizsgálatát indokolttá teszi, hogy a tervezési időszakhoz (2013) viszonyítva az elmúlt évek gazdasági fejlesztései miatt jelentősen megváltoztak a közúti és vasúti személy- és áruszállítási igények, valamint jelentősen növekedtek a kivitelezési költségek. Az ipari-gazdasági fejlesztések miatt jelentős növekedés várható a közösségi közlekedés személyszállítási és áruszállítási ágazatában, amely igényekkel a jelenlegi főpályaudvar terve nem kalkulál, annál is inkább, mert 2014-ben az akkori, új városvezetés a várható költségek nagyságrendjére tekintettel elrendelte a főpályaudvar terveinek felülvizsgálatát és ennek köszönhetően az épület területe jelentősen csökkent. Mindemellett az elmúlt év végén kormányhatározat született a 108-as vasúti vonal fejlesztéséről, villamosításáról, az Észak-nyugati Gazdasági Övezetet kiszolgáló új vasúti terminál megépítéséről, a tócóvölgyi vasútállomás fejlesztéséről, a Debrecen-Balmazújváros és Debrecen-Nagyvárad közötti vasúti kapcsolat fejlesztéséről. Ezeket szintén összhangba kell hozni egy új tervezési eljárás keretében a megvalósítandó debreceni főpályaudvar műszaki tartalmával és terveivel.”

Ha helyesen értelmezzük ezt a szöveget, akkor itt arról van szó, hogy a költségek túllépni látszanak egy lélektani (kinek a lelke?) határt, a lefújás indoklásában azonban ezt nem mondják ki, hanem a közlekedési igények változása mögé bújnak. Egyébként igen helyesen, úgy látszik, kivételesen érvényesülni látszik valamiféle holisztikus látásmód...

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek