Mégsem jön Martfűre a Stadler

MTI   ·   2012.06.13. 18:20

Az egyeztetések arról folytak, – áll az önkormányzati tájékoztatóban – hogy karbantartó, javító üzemet hoz létre Martfűn a svájci központú, Stadler Rail AG. A Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. a cégcsoport által gyártott járművek forgóvázainak felújításához keresett megfelelő helyszínt a településen.

Első körben 70-80 munkahely létrehozásáról volt szó, főként fémipari végzettségű szakemberek foglalkoztatásával. Az önkormányzat a lehető legkedvezőbb bérleti konstrukcióval, minden eszközzel igyekezett előmozdítani a cég Martfűre települését.

A munkahelyteremtő beruházásra vonatkozó, az önkormányzati tulajdonú épület bérbeadásáról szóló szerződés aláírását május elejére prognosztizálta a leendő beruházó, amit be is jelentett az önkormányzatnak. Május 2-án személyesen is Martfűre látogatott Peter Spuhler, a Stadler Rail AG elnök-vezérigazgatója, de már azzal a nem titkolt céllal, hogy a martfűi üzem kialakítása mellett, újabb alternatívaként, a cég szolnoki, alumínium kocsiszekrényeket hegesztő üzemének bővítési lehetőségeit is felmérje.

A május 25-én kelt, Kiss Edit polgármesternek címzett levélben Peter Jenelten marketingért és értékesítésért felelős ügyvezető alelnök, valamint Jürg Gygax, a Stadler Rail AG nemzetközi tevékenységéért felelős ügyvezető alelnöke többek között azt írta: Martfű egy nagyszerű megoldást mutatott be számura, közben azonban az igazgatótanács a szolnoki saját terület kibővítése mellett döntött a martfűi bérelt épületek fejlesztésével szemben.

Kapcsolódó hírek