Megszakított felszállás: a 350-es legkeményebb próbája

iho   ·   2014.07.24. 11:15
rejected_takeoff_cim

Az Airbus új szélestörzsű típusának egyik gépe sikeresen végrehajtotta a berepülési program legkeményebb próbáját, a maximális energiával végrehajtott megszakított felszállást.

Az MSN1-es gyári jelű első példányt az Istres-i légibázison vetették alá ennek a tesztnek, amelynek a lényege, hogy a lehető legrosszabb feltételek, vagyis maximális felszállósúly mellett állítsák le a gépet úgy, hogy ráadásul a pilóták nem vethetik be a „való világban” rendelkezésükre álló fontos eszközt, a hajtóművek sugárfordítóival, a reverzzel való fékezést.

A géppel korábban is végeztek megszakított felszállást, de akkor nem maximális terheléssel futott neki a 350-es, és a sugárféket is használhattak a megálláshoz.

A mostani teszt lényege azonban az volt, hogy csakis a futóművek fékberendezéseinek kell elnyelniük a nekilóduló nagytömegű gép teljes energiáját. A fékezést csak V1, azaz elhatározási sebesség elérésekor kezdheti meg a személyzet. A gépet meg kell állítani, majd le kell gurultatni a pályáról, és ezután öt teljes percig a megállás ponton kell hagyni, úgy, hogy a tűzoltók sem szabad, hogy beavatkozzanak, csak ha netán rosszra fordul a dolog: a fékeknek maguknak kell lehűlniük. Hogy közben a futók a túl magas hőmérséklet közben esetleg eldurrannak, az még bőven belefér a történetbe, a gép azonban nem szabad, hogy károsodjon, kigyulladjon.

A fékek izzanak, de a gép károsodás nélkül kell, hogy megússza a tesztet. A sugárfék nem működik!

Az Airbus közlése szerint a 350-es fékei 1400 celsius fokig, hevültek fel, de a gép állta a próbát, és ezzel az eddig 540 felszállásból és 2250 órából álló berepülési program egyik legkritikusabb momentumán jutott túl. A típus első sorozatgyártott példányát a tervek szerint a negyedik negyedévben adnák át a kibocsátó légitársaságnak, a Qatar Airwaysnek.

Hogy mennyire komoly a kockázata ennek a tesztnek, azt bizonyítja, hogy rendszerint épp azért hagyják a berepülési program végére, hogy ne okozzon túl nagy kiesést, ha esetleg a gép mégsem ússza meg a dolgot, mert a többi teszten már nagyrészt túl vannak.

És hogy az ilyen kemény feladat valóban nem kockázat nélküli, azt egy régi videó bizonyítja: az Airbus egyik korábbi típusa, a négyhajtóműves 340-es leghosszabb, 600-asa változata bizony nem tudta tűz nélkül megúszni az első maximális energiájú rejected take-off-kísérletet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek