Megszületett a leghosszabb Álomgép, roll-out Charlestonban

iho   ·   2017.02.18. 08:45
cim

A Boeing második évszázadának első típusa: így köszöntötték a dél-karolinai telepen a 787-es család legújabb és leghosszabb tagját. És talán a legszebbet is. Már a 9-es változatnak is jót tett az alapgéphez képest a plusz néhány méter, de a 10-es még annál is karcsúbb, szemrevalóbb lett: megint egy olyan gép, amelyen igazán nem érzékelhető, hogy szélestörzsű, leginkább talán a keskenytörzsűek legnagyobbika és legszebbike, a 757-es jut róla az ember eszébe.

No de természetesen az esztétikai élmény mellett elsősorban a hosszú Dreamliner más pozitívumait hangsúlyozták a roll-out ünnepségen, a charlestoni nagy hangárban. Plusz öt és fél méter és negyven utas, megnövekedett hatótávolság és mindez határidő előtt: így összegezték a roll-out ünnepségen a gép előnyeit. Mint erről nemrég beszámoltunk, a típus üzleti sikereihez erősen hozzájárulhat, hogy a kibocsátó Singapore Airlines az eredeti harminc gépen túl további tizenkilenc beszerzéséről döntött.

Az ünnepség már jó ideje tartott, amikor a hangárban lévő több mint ötezer ember ovációja mellett a hangárajtó elgördült és feltárult mindenki előtt az előtéren álló, gyári színekre festett gép. Ekkor lépett az emelvényre, immár a 787-10-essel a hátterében, a Boeing elnöke és az Egyesült Államok elnöke. Dennis Muilenburg egyszerűen kategóriája legjobbjának titulálta a gépet, amit szavai szerint imádni fog a kibocsátó Singapore Airlines is, egyébként az altípus eddig majd százötven példányára kapott a gyártó rendelést. A Boeing-főnök hangsúlyozta a jelentőségét annak, hogy a gép gyártása amerikai földön történik. Igaz, vannak még, akik emlékeznek rá, hogy a 787-es, mint a repülőgépgyártásban kialakított legszélesebb globális együttműködés példája szerepelt sok éven át az iparágban, noha az alaptípus késésének eme kooperációs egyes tagjainak a kudarca is az oka volt... De most nem ez volt a lényeg, hanem hogy ezen a helyen, ahol hét éve még mocsár volt, most új típust ünnepelhetnek, sorra készülnek a 787-esek.

Donald Trump beszédében a legsűrűbben elhangzott kifejezés az USA és az Amerika mellett a „job” volt, azaz munkahely, állás. A gratulációk, a Boeing és az amerikai alkotó szellem, az álmok megvalósítása képességének  méltatása közepette ismét meghirdette a kampányában használt szlogent: „vásárolj amerikait, alkalmazz amerikait”. Ami azt illeti, a mögötte lévő gépen a hajtóművek speciel egy brit cég RR-jelzését viselték, a 787-10-est megrendelő légitársaságok között egyelőre egy amerikai, a United szerepel csak, viszont négy ázsiai vagy közel-keleti, plusz a KLM és a British.

Trump elnököt természetesen a 747-es Air Force One hozta Charlestonba, ezügyben is volt gesztusa, mint ahogy emlegette a Boeing gyártotta F/A-18-as újabb példányainak lehetséges megrendeléseit is. Majd beszédét befejezve megnézte az új gépet, aztán átsétált ahhoz a harminc éves nagy Boeinghoz és visszarepült vele Washingtonba...

Vissza a 787-eshez: a meghirdetettnél hamarabb készült el az első 10-es példány, amelynek első felszállását heteken belül várják, a berepülési program sok buktatót feltehetően nem tartogat, hiszen a rendszerek nagy részét az előző két változat fejlesztésekor már többszörösen letesztelték. Az összeszereléshez ötven nap kellett, vagyis eléggé problémamentesen zajlott a folyamat, a továbbiakban ez az idő még rövidebbnek ígérkezik.

Egy másik jó hír a Boeing vezérkarának: a napokban a charlestoni alkalmazottak túlnyomó része egy szavazáson úgy döntött, hogy nem akar szakszervezetet alapítani, vagyis munkaügyekben a cég reményei szerint egyszerűbb lesz az alkalmazottakkal szót érteni. Végül: munkába állt Charlestonban a nagy festőhangár második részlege, ami annyit jelent, hogy az elkészült gépeket többé nem kell Everettbe, Kaliforniába vagy Louisianába repültetni csak azért, hogy megkapják a légitársasági színeket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek