Megszületett a Rheinland Cargo Schweiz

iho/vasút   ·   2012.12.18. 10:45
400px_hgk

Svájc szövetségi közlekedési hivatala, a BAV jóváhagyta a RheinCargo svájci leányvállalata, a Rheinland Cargo Schweiz (RCCH) teherszállítási tevékenységre benyújtott kérelmét – számol be az International Rail Journal.

Az RCCH vezérigazgatója azt nyilatkozta, a vállalat 2013 közepétől kezdené meg az áruszállítást Svájcba és az Olaszországban, a svájci határhoz közel található Domodossolába. A vasúti fuvarozó cégnek nem ismeretlen a svájci és az észak-olasz piac, mivel ottani partnerek közreműködésével a RheinCargo már tíz éve szállít vasúton Svájcba.

RheinCargo-tehervonat HGK mozdonnyal<br>(fotó: Quintus Vosman)

A RheinCargot a kölni kikötőkért és teherszállításért felelős HGK, valamint a neussi és düsseldorfi kikötők egyesülése által hozták létre az év elején. A Köln, Düsseldorf és Neuss önkormányzatainak tulajdonában álló vállalat 77 mozdonnyal, hatszáznál is több tehervagonnal rendelkezik, és évente nagyjából 20 millió tonna árut szállít vasúton. A RheinCargo multimodális platformok bővítésével lendítené fel a vasúti teherforgalmat, kiemelve a regionális szállítmányozás szerepét, valamint csökkentve a közúti teherforgalmat. Ennek érdekében csak a neussi átrakóterminál fejlesztésébe 15 millió eurót fektetnek be. A DVZ Schiene értesülései szerint a vállalatnál 20 százalékos növekedésre számítanak 2013 folyamán.

Kapcsolódó hírek