Megtalálták a Bulgaria összes áldozatát

MTI   ·   2011.07.25. 10:45
Ezzel a halálos áldozatok immár végleges száma 122 főre emelkedett, köztük van 28 gyerek, 72 nő és 22 férfi. A legutóbb megtalált áldozatok közül két férfi a legénység tagja, a hat nő pedig utas volt.

Az áldozatok keresésében összesen több mint 4000 ember, köztük száznál több búvár, több mint ezer hajó és csónak, illetve 134 helikopter vett részt – jelentette be hétfő reggel a tatárföldi rendkívüli helyzetek minisztériuma.

A hétfői lapjelentések szerint minden jel arra utal, hogy a hajó kapitánya, felismerve a veszélyt, zátonyra akarta tenni a Bulgariát, de az olyan gyorsan süllyedt el, hogy nem érte el az alig 40 méterre lévő zátonyt.

A hajót előbb egy közeli, sekély vizű téli kikötőbe vitték, ott még hétfőn is szivattyúzták ki belőle a vizet, s amint képes lesz a vízen tartani magát, szárazdokkba vontatják, az illetékesek reményei szerint még hétfőn. A nyomozók vasárnap óta dolgoznak a hajón, s a dokkban folytatják majd a munkát.

A Kujbisev hajójavító üzemben, ahol dokkba teszik a Bulgariát, egy szóvivő közölte: a hajó soha többet nem indul el. „Tekintettel az 55 éves korára már rég le kellett volna írni. De etikai okokból sem engedhető meg, hogy egy ilyen tragédia után még utasok tegyék a lábukat a fedélzetre. Ezért a nyomozó szervek munkájának befejeztével a hajót megsemmisítik” – mondta el egy szóvivő.

Ehhez a hajót ott a javítóban kivontatják a partra, vagy elviszik Cserepovecbe, ahol az ottani fémipari kombinátban van megfelelő hely a Bulgaria megsemmisítésére.

Kapcsolódó hírek