Megünnepelték a nógrádi vasútvonalat

Vörös Attila   ·   2016.09.30. 21:15
79__P9290299

Magyarnándorba invitálta a sajtót a MÁV Zrt. és a helyi önkormányzat a 78-as vasútvonal fennállásának 120. évfordulója alkalmából csütörtökön. Az eseményen ünnepi köszöntőt mondott Sándor István polgármester; Veszprémi László, a MÁV Zrt. budapesti pályavasúti területi igazgatója és Balla Mihály országgyűlési képviselő. Szóba került többek között a vonal fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata, a polgármester szeretné, ha újra lenne vonat egészen Losoncig, újra lenne közvetlen budapesti járat Balassagyarmatról és ha már villamosítják az esztergomi vonalat, a felszabaduló Desiro motorvonatokra is lecsapna. Veszprémi László kapásból reagált a kérésekre: a pályavasúton nem múlik ezeknek a törekvéseknek a sikere, ők mindent megtesznek, támogatják az ügyet.

Komfort a nógrádi vonalakon (Vörös Attila felvételei)

Kellemeset a hasznossal: ha már összegyűltek az érdeklődők, Sándor István polgármester és Veszprémi László a MÁV részéről aláírta a MÁV Zrt. és az önkormányzat közötti együttműködési megállapodást. A vonal mentén fekvő települések már eddig is látványosan beszálltak a vasúti kiszolgáló-épületek fenntartásába, Nógrádban vannak a legszebb, legcukibb állomásépületek az országban. Az ilyen és ehhez hasonló további együttműködéseknek ágyaztak meg most.

Veszprémi László és Sándor István aláírja az együttműködési megállapodást a magyarnándori művelődési házban

Később külön is rákérdeztünk, hogy egy közvetlen nógrádi vonat biztosan befér-e a Keletibe, illetve a Rákos–Kőbánya felső–Keleti szakaszra. A területi igazgató szerint megoldható, még ha nem is a csúcsidő közepén, de jó szervezéssel lehet ablak a gyarmati Desirónak. Hozzátette: a Rákos és Kőbánya felső közti alsó pályát is megnyitják a személyvonatok előtt a közeljövőben, ezt a szakaszt szinte kizárólag tehervonatok használják jelenleg.

Az ünnepség helyi kisiskolások előadásaival folytatódott, volt furulyázás, versmondás, ének. A magyarnándori művelődési ház nagyterméből aztán átköltöztünk egy kisebb terembe, ahol Gere József vasúttörténeti gyűjteménye és Galbács Tamás (helyi) vasútfotós képei voltak kiállítva.

Az ünnepség után aki ahogy jött, hazament. Vonattal egyedül én...

Cukin bújik elő a domb mögül a Bézé

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek