Mentőakció a Láng Gépgyárból

iho/repülés   ·   2011.12.31. 10:12

Az internetes fórumokon mozgalom indult a budapesti Láng Gépgyár terveinek, műszaki iratainak a megmentésére. A szervezők javarészt azok a lelkes önkéntesek, akik a ferihegyi skanzenban újjávarázsolták az ott lévő Il-14-est.

A mintegy 100 esztendő során felgyűlt dokumentumok, rajzok egy olyan épületnek a pincéjében vannak, amit január közepén lebontanak, felrobbantanak. Az iratanyag viszont a magyar technikatörténet hihetetlenül értékes része, más iparágak emlékei mellett közlekedés- és repüléstörténeti kuriózumok is rejlenek a dokumentumok között.

Egy alkalommal már sikerült komoly mennyiségű iratot kiszállítani egy az esztergomi repülőtérnél lévő raktárba, de a következő napokban kellene megmenteni az anyag javát. A szervezők azt kérik, hogy akik részt tudnának venni az egyébként nem nehéz, de terjedelmes papírok felhozatalában és elszállításában, január 4-én szerdán reggel 8-tól jöjjenek a Láng Gépgyár, most Alstom bejáratához, ahol a portán be fogják engedni a mentőakció résztvevőit, kocsival a Vizafogó utca felől lesz szabad a bejárás, gyalog a Forgách utcánál érdemes leszállni a metróról.

A szervezők kérnek minden segíteni tudó és akaró repülőbarátot, technikabarátot, hogy jöjjön – és hozzon magával még egy-két embert! Az anyag mennyiségének ismeretében valószínű, hogy a következő nap, csütörtökön is folytatódik az akció, de ez véglegesen szerdán, negyedikén derül ki majd.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.