Miért nem most vagyok gyerek?!

iho   ·   2019.09.20. 15:00
69robotkb

A XVIII. kerületi Bókay Árpád Általános Iskola után újabb öt általános iskolában indulhat robotika szakkör a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Kft. támogatásával. Az iskolák a szeptember 20-i – kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött – ünnepélyes eredményhirdetésén vehették át a tananyagot és a robotokat.

Többen is morfondíroztunk a címben föltett kérdésen... (fotók: Vörös Attila)

Tarnai Györgynek, a Knorr-Bremse Budapest Elektronikai fejlesztési csoport vezetőjének és egyben a Robotika szakkör ötletadójának és szerzőjének célja az volt, hogy a vállalat általános iskolák számára robotika szakkör keretein belül felhasználható oktatási tematikával, tananyaggal, valamint az ehhez kapcsolódó segédlettel támogatni tudja az informatika, ezen belül a programozás diákokkal történő megismertetését és megszerettetését. Így állt össze önálló kezdeményezéssel a hiánypótló robotika tananyag, a cég társadalmi felelősségvállalást célzó Local Care (helyi támogatás) programjának segítségével pedig az eszköztámogatás, amiből 2018-ban elindulhatott az első robotika szakkör. Az önkéntes dolgozói kezdeményezés sikerén és népszerűségén felbuzdulva a program idén szintet léphetett. A Knorr-Bremse Budapest márciusban meghirdetett felhívására közel ötven általános iskola jelentkezett, amelyek közül öt kisorsolt intézménnyel folytatódhat idén szeptembertől a „Programozz robotot” program:

  • Budapest IX. kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium,
  • Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola,
  • Kispesti Eötvös József Általános Iskola,
  • Budapest XXI. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola,
  • Páneurópai Általános Iskola, XXIII. kerület.

Cuki robot

A nyertesek megkapták a Tarnai György által írt ingyenes tananyagot és 3 millió forint értékű programozható robotokat a szakkör beindításához.

Az oktatás és a digitalizáció kapcsolatát feltáró kerekasztal-beszélgetésen részt vett Dr. Maruzsa Zoltán, Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkár, Dr. Lengyel László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar docense, Erdős István, a Knorr-Bremse Budapest Elektronikai Fejlesztési Osztályának igazgatója és Sávos András, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A kerekesztal

Dr. Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár szerint az ipar és a kormány célja közös: „A magyar gazdaságnak hosszútávon van szüksége piacképes technológiai tudással felvértezett fiatalokra versenyképessége megőrzéséhez. A világszínvonalú műszaki innovációkért felelős kutató-fejlesztő központokat működtető nagyvállalatok itthon kínálnak munkát és karriert ezeknek a fiataloknak.”

A „Programozz robotot” kezdeményezés összhangban áll a nemzeti alaptanterv új, Digitális kultúra tantárgyával. A természettudományok kiemelésére azonban nem csak a műszaki karrier ösztönzése miatt van szükség. Az informatikai oktatás újragondolását a hagyományos szakmák digitalizációja, például az egyre összetettebb járműipari termékfejlesztések, a digitalizálódó gépészet is indokolja. Ezért vállal a Knorr-Bremse Budapest a korai, játékos edukáción túl a duális, többek között a mechatronikai szakképzésben is egyre jelentősebb szerepet. Tanműhelyében évente 60 diákot képeznek öt szakmában.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Áprilistól augusztusig Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV

GYSEV/iho   ·   2024.04.13. 12:00

A vasúttársaság Sopron és Nezsider között elsősorban turisztikai céllal indított járatainak az a célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar és osztrák oldalának településeit, látnivalóit.