MiG-21-es csapódott lakóépületekbe Líbiában

iho   ·   2014.09.03. 17:16
cim

Drámai felvétel terjed a világhálón: a Líbia keleti részén lévő kikötőváros felett egy harci gép a hátára fordul, zuhanni kezd, majd hatalmas lángtengert keltve becsapódik a lakóépületek közé. A felvételt egy háztetőről készítették, a becsapódás előtt egy pillanatig még úgy tűnik, hogy a gép emelkedik, de azután meredek süllyedéssel zuhan a házakba.

A jelentések eltérnek az áldozatok számáról, az biztos, hogy a gép pilótája életét vesztette, és rajta kívül a lakóépületekben legalább ketten haltak meg a becsapódás és a robbanás következtében, kilencen pedig megsebesültek.

A Mail szerint a MiG-21-es akkor zuhant le, amikor a repülésével egy másik katonai gép korábbi balesetének áldozatára emlékeztek meg a kikötővárosban, egy a múlt héten Baydánál lezuhant pilótára.

Más hírek szerint ugyanakkor a gép valójában nem emlékrepülést hajtott végre, hanem támadást a militánsok ellen, és eközben vagy rakétatalálatot kapott, vagy technikai hiba miatt vált irányíthatatlanná. A videó megjelenése után az iszlám felkelők állították, hogy a 21-est ők lőtték le.

A Mail ugyancsak kitér arra is, hogy mindeközben amerikai hivatalos szervek arra figyelmeztetnek, hogy a líbiai kormányellenes felkelők „elloptak két utasszállító repülőgépet”, amikor a főváros, Tripoli nemzetközi repülőtere a kezükre került. Mint arról nemrég beszámoltunk, a légikikötőt a terminálépülettel néhány napja semmisítették meg végleg a muzulmán fegyveres csoportok.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek