Most már hivatalosan is kész a Kalef!

Kemsei Zoltán   ·   2016.06.17. 16:15
00kicsi

Azt már korábban bejelentette Tarlós István főpolgármester, hogy nem kíván több, szakaszonkénti átadóünnepséget, így egyszerre – „feltehetőleg májusban” – adják át a nagyközönségnek a budai nagyberuházásokat. A márciusban elindult Fonódóval kapcsolatban csak az a kis pikantéria történt meg, hogy épp az ünnepséget megelőző napon zárták le a déli ágakat, egészen augusztus végéig.

Tarlós István főpolgármester a tér hivatalos átadóján<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a szerző felvételei)

Tulajdonképpen a Széll Kálmán tér is elkészült májusra, kivéve a Várfok utca felé vezető mozgólépcső beindítását (ezt az átadás napjának reggelén üzemelték be az utasok számára), és az ügyfélpont megnyitását (ez utóbbira a hivatalos köszöntő elhangzása után kerítettek sort).

Mi új a téren? Például az óra...

Cikksorozatunkban igyekeztünk aprólékosan felsorolni, mi minden változott a téren, itt most hivatkozzunk csak a száraz adatokra:
– 403 napig tartott a felújítás;
– 2900 négyzetméter aszfaltot bontottak fel;
– száz tonna régi acélszerkezetet kellett elbontani;
– az elbontott járdaszegélyek összhosszúsága eléri a három kilométert;
– 1333 méter csövet fektettek a szökőkúthoz, a párakerthez és a csobogóhoz;
– 13 kilométert tesz ki a zöldövezetekhez vezető csepegtetők hossza;
– 2954 méter egyéb csővezetéket fektettek;
– 1895 fő dolgozott összesen a felújításon;
– 1424 négyzetméter épületburkolás, 16 000 négyzetméter térburkolat, 8570 négyzetméter épületszigetelés, 1130 négyzetméter falazás készült;
– Hétszáz négyzetméternél több a létrejött zöldfelület, 2362 tő díszfű, 9339 tő virág, 32721 tő cserje és talajtakaró, 182 fa teszi zöldebbé a teret.

Közlekedésileg egyáltalán nem elhanyagolható, hogy a villamosok ismét körbejárják a teret, megújultak a buszvégállomások és a lehetőségekhez képest új arcot kapott a metró – egyesek szerint térromboló külsejű – felszíni épülete is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.