Munkába állt a felújított 230-as Szergej

Vörös Attila   ·   2018.11.27. 18:30
93230

Néhány hete elkészült a régi ferencvárosi 230-as Szergej B-vizsgája a záhonyi műhelyben. A gépészetében felújított mozdonyt újra is fényezték, a régi jellegzetes vöröses piros, citromabb sárga összeállítás a múlté, a 230-as is megkapta a záhonyi narancsos árnyalatot a pirosába.

A 230-as 2017 nyarán (a képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!)

A 230-ast november első hetében Miskolcra irányították, hogy a szergejhiányos időkben kisegítse az iparváros flottáját. Nagy szükség van rá, hiszen a géphiány miatt a 92-es vonalon rendszeresen Csörgőket kell bevetni a tehervonatok élén. Egyelőre tehát itt dolgozik napi szinten a 230-as, fő előfordulási területei a Borsodchem iparvágánya, Bánréve és Center; de a 98-as kishidasi vonalon a tállyai kőfordában is bevetették már.

Bánrévéhez közeledik egy végeláthatatlan tartályvonattal a felújított Szergej

A 230-as eredetileg Ferencváros egyik büszkesége volt, de az utóbbi évtizedben a fővárosi szergejes munkák elmaradásával nem nagyon találta a helyét. Szinte az összes vidéki fűtőháznál megfordult kisegítésül, dolgozott, ahol kell. Utolsóként megmaradt hatlábú társa, a szintén kultikus 265-ös Szergej is ugyanígy járt egyébként. A 230-asnak utoljára a 2017-es mezőföldi terelésben jutott napi szinten munka, amikor a 40-es vonal vágányzára miatt cement-, kohósalak- és tartályvonatokat emelt át a Dombóvár–Bátaszék–Rétszilas–Dunaújváros/Százhalombatta útvonalon.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek