Vihar Ferihegy felett – meg egy hibás futójelzés

MTI   ·   2011.07.19. 21:57
holding_cr

Több, Budapestre érkező repülő nem tudott leszállni Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a viharos időjárás miatt kedd este.

A Budapest közelkörzeti repülésirányítás rádióforgalmazása szerint a Malév prágai járata először átstartolt, majd Belgrádba kért útvonalat. A Párizsból, illetve Moszkvából érkező Malév-járat sem tudott azonnal leszállni, volt olyan járata a magyar légitársaságnak, amely Pozsonyban kényszerült landolni. A Germanwings két járata is az úgynevezett várópontok fölött körözött.

Közben műszaki hiba miatt visszatért Budapestre a Wizzair londoni járata. Varró Balázs, a Wizzair kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a 62209-es járata felszállt, majd a gép futóműhibát jelzett. Emiatt a pilóták úgy döntöttek, hogy visszatérnek a Liszt Ferenc repülőtérre.

Az Airbusszal a pilóták biztonságosan landoltak, senki nem sérült meg.

A flightradar24.com portál információi szerint az A320-as Airbus a felszállást követően mintegy háromnegyed órát körözött, hogy kerozint égessen, majd biztonságosan landolt a 13-as bal pályán.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.