Nagysebességű vasút épülhet Malajzia és Szingapúr között

iho   ·   2013.03.03. 09:00
400px_kl_szingapur

A 374 kilométer hosszú, méteres nyomtávú vasútvonal megépítéséről a napokban egyezett meg a két ország miniszterelnöke. Kuala Lumpur és Szingapúr egymástól körülbelül háromszáz kilométerre található. A két város közötti út jelenleg vonattal még hat-hét órán keresztül tart, a nagysebességű pályának köszönhetően ez mindössze kilencven percre rövidülhet.

Az államfők arról nyilatkoztak, hogy a megépítendő vasútvonal egy olyan stratégiai jelentőségű fejlesztés mindkét ország számára, ami reményeik szerint jelentős mértékben javítani fogja a Malajzia és Szingapúr közötti közlekedést, számos lehetőséget teremtve a még erőteljesebb gazdasági növekedéshez. A két város közötti lényegesen gyorsabb eljutás ösztönző hatással lesz az üzleti életre, valamint közelebb hozza egymáshoz a malajziai és a szingapúri embereket, erősítve a két ország jólétét és sikerességét – számol be a Railway Gazette.

Egy képkocka a Kuala Lumpur és Szingapúr között megépülő nagysebességű vasút futurisztikus látványtervéből<br>(grafika: weehingthong.wordpress.com)

A teljesen új építésű vasúti pályán a vonatok legalább kétszázötvennel száguldhatnak majd. A jelenlegi vonalon a százharmincas tempó az engedélyezett legnagyobb óránkénti sebesség. Kuala Lumpur és Szingapúr között csak Melakánál és a Malajziában található határvárosnál, Johor Bahrunál állnának meg a nagysebességű szerelvények.

Malajziának a Maláj-félszigeten kiépült közel 1700 kilométer hosszú, egyméteres nyomtávú vasúthálózata két fővonalból és számos mellékvonalból áll. Az egyik fővonal Szingapúr felé vezet. Azonban a vonatok a malajziai főváros Sentral pályaudvaráról Szingapúr irányába csak a határnál, de már Szingapúr területén található Woodlands határállomásig (rövidítve WTCP) járnak, mivel Malajzia legnagyobb vasúttársasága, a KTMB (Keretapi Tanah Melayu Berhad) a szingapúri Tanjong Pagar állomásig közlekedő szolgáltatást 2011 júniusában leállította.

A vasútvonal tervezett iránya és szolgáltatásai<br>(grafika: Bursa Stock Talk)

Az International Railway Journal arról ír, hogy a leendő nagysebességű pálya nem az egyetlen tervezett közvetlen vasúti összeköttetés lenne Malajzia és a négymillió lakosú Szingapúr között, mivel egy Szingapúr és Johor Bahru között futó gyorsvasúti rendszer is tervezés alatt áll. Az elővárosi hálózat megvalósítási tanulmányainak 2011 végén elkezdett első szakasza hamarosan elkészül.

A két fővárost összekötő nagysebességű vasúti projektet Malajzia és Szingapúr kormánya is jelentős mértékben finanszírozza, azonban magántőkét is bevonnak. Eddig kínai és dél-koreai cégek jelentkeztek az építési tenderre. Mivel a konkrét részletek tisztázása a közeljövő feladata, így az építés pontos költségei sem ismertek még. Az előzetes megvalósíthatósági tanulmány szerint azonban 2,5-3,7 milliárd dollár közötti összegbe, sőt egyes hírek szerint akár 9 milliárd dollárba is kerülhet a kivitelezés, ami jelentős kihívás elé állíthatja a kormányokat – adja hírül az Investvine.

Kapcsolódó hírek