Navigáció: az eltévedés művészete 3.

A belga Sabena légitársaság ma már nem létezik, évekkel ezelőtt csődbe ment, pedig Európa egyik legelső és úttörő légitársasága volt. A belga gyarmatokat Afrikában ők kötötték össze az anyaországgal, és nagyon sok, korábban senki által nem repült viszonylatot ők nyitottak meg a légi közlekedés számára. Egy-egy ilyen járaton a terhelés jó részét a tartalék alkatrészek tették ki, hiszen a hihetetlenül primitív környezetbe érkező repülőgép csak saját magára és persze az utazó szerelőkre számíthatott, ha bármi probléma adódott.

A hetvenes években a Sabena Budapestre Sud-Aviation Caravelle típusú gépekkel járt... már amikor járt. Mert a nagy múltú cég egyvalamire képtelen volt, nyereséget termelni. Ennek okán aztán a kevésbé frekventált járatokat időnként szüneteltették, aztán újra elindították, és néha pár hét után megint leállították. Ez volt jellemző a budapesti járatra is, de mindez nem változtatott azon a tényen, hogy a Sabenának állandó képviselője volt Ferihegyen. Akkor is, amikor szünetelt a járat. Nem tudom, Luis mit csinált az ilyen gépmentes időszakokban, de egy tény, ő stabilan a helyén volt, akár jött az S betűs Caravelle, akár nem.

Ezen a gyönyörű kora nyári szombaton azonban jött. Fényesre polírozva, semmi mással össze nem téveszthetően sivító hajtóművekkel, és hol francia, hol holland akcentussal fóniázó személyzetével együtt. Olyan nap volt ez, amikor az ember a toronyból körülnézve igazán megérti, mit is jelent a meteorológiai jelentésben szereplő „korlátlan látás” kifejezés. A tavaszi záporok már kimosták a tél porát, füstjét a levegőből, de a meleg még nem volt elég nagy ahhoz, hogy az ébredő erdők, mezők párával sóhajtsák tele a levegő országútjait. A nap ragyogásában valóban az volt az ember érzése, hogy a végtelenben álló fenyőfa tűleveleinek rezdülését is meglátja, ha egy pillanatra meglendül a szél.

A belga személyzet is élvezhette az alattuk messze elnyújtózó tájat, és a tiszta levegőben hamarosan meg is látták a pályát. Ezt a tény közölték is a bevezető irányítóval, és egyúttal kérték, hogy látással folytathassák a megközelítést. Ennek semmi akadálya nem volt, az irányító átküldte a gépet a torony frekvenciájára, és mivel más gépet nem vártak még egy jó ideig, a radarernyőnek hátat fordítva beszélgetni kezdett koordinátorával.

Amikor a Sabena bejelentkezett a toronynál, közölve, hogy látással közelednek, látják a pályát, a tornyos elnézett a 13-as irány végső egyenese mentén, ahol a Caravelle-nek látszania kellett volna. Ugyan nem látta a gépet, kiadta a leszállási engedélyt, hiszen ilyen látási viszonyok mellett és minden más forgalom hiányában nem volt ok azzal tovább várni. A pilóta nyugtázta az engedélyt és ezután egy kis csend következett.

A tornyos újra kinézett a végső egyenes felé, de a gép még mindég nem volt sehol. Kicsit aggodalmasan megszólította a pilótát, egy helyzetjelentést kérve. Másfél mérföldre a pályaküszöbtől jött a magabiztos válasz. Hol a fenébe vannak ezek a balga belgák, morgolódott a tornyos.

Valami furcsa érzés kezdett erőt venni rajta, és ez csak még fokozódott, mikor a pilóta újra megszólalt: átstartoltunk, irány 130 fok, emelkedünk 450 méterre, radarsegítséget kérünk.

A ferihegyi pálya fölött egy árva repülőgép nem volt. Nem úgy a tököli katonai reptér betonja fölött, ahol a futókat éppen behúzó Caravelle emelkedett hatalmas sivalkodással, fényes törzsén a nap meg-megvillant, mintha árulkodni akart volna, ha netán valaki amúgy nem vette volna észre a komoly navigációs hiba látványos eredményét.

A bevezető irányító persze azonnal azonosította a kóbor gépet és valóban ott voltak Tököl felett... amit persze láthattak volna korábban is, ha nem ülnek háttal a radarnak.

Pár radarvektor után a Sabena gépe leszállt, és a repülésvezető azon tanakodott, most mit is kéne csinálni. Mert eltelt vagy 20 perc, és a katonák még mindig nem szóltak egy szót sem. Máskor már sokkal kisebb hibáért is kiverték a balhét... most meg semmi.

Ha most a bevezető irányítás jelentést készít az esetről, a katonák meg nem, fejek hullanak... Mert az még rendben van, hogy a belga személyzet elnézte a pályát, és csak akkor jött rá a hibára, mikor meglátta az előtéren álldogáló vadászokat, de hogy a katonák nem vették észre, hogy egy Caravelle hatalmas zajjal áthúz a pálya felett, hát ez egyáltalán nincsen rendben. Mint ahogyan az sem, hogy a polgári irányítók sem vették észre, hogy a gép rossz irányba megy.

Ha jól emlékszem, ebből az esetből nem lett jelentés...