Négy mozdony kellett szombaton a paksi kővonathoz

Vörös Attila   ·   2020.03.23. 09:00
659022

A paksi vonal felújítása lassan időszerűvé válik, hiszen a Paks 2 beruházáshoz nagy mennyiségű építőanyagot terveznek az atomvárosba szállítani vasúton. A jelenlegi minimális forgalom mellett még el lehet viselni a 42-es vonal állapotát, de ha vonatokat is szeretnénk járatni rajta, akkor muszáj lesz beavatkozni. Ráadásul valószínűleg ez nem is lesz elég, muszáj lesz valahogy a 42-es vonal kapacitását is növelni. Dunaföldvárig legalábbis a CER napi szinten mozog a etanolvonatokkal, állomási kapacitás alig van, a kiszolgálás miatt pedig több órára lefoglalják a Dunaföldvár-környéki részt. A közelmúlt fejleménye, hogy Előszállás állomáson újra használhatóvá tették a többi vágányt, a váltókat is reaktiválták. Ezt esetenként már most is kihasználja a CER: a napokban is tároltak itt üres tartályvonatot az egyik nem átmenő vágányon.

A 021-es Nohab tekeredik vonatával Előszálláson (fotók: Vörös Attila)

A 42-es vonalhoz tehát többféleképpen hozzá kell nyúlni. A pálya egybentartására zúzott követ szállítanak Paks állomásra, a követ Komlóról hozzák. Az eddigi két vonatot a 021-es magánvasúti Nohab húzta, bár a második menetet Paksra már nem tudta végigvinni. A gép a rakott fordával Előszállás és Dunaföldvár között az etanoltöltő állomás iparvágányának kiágazásánál fekve maradt. A magánvasút Dunaújvárosból a 022-es Nohabot és a 004-es Ludmillát küldte (kész szerencse, hogy ennyi mozdonyuk volt még ott: a Nohab a sármelléki hídelemvonattal érkezett korábban, a Lúd pedig a kikötői pendlin mozog többnyire).

A felmentősereg

Előbb visszahúzták a tehervonatot Mezőfalvára, majd onnan a Ludmilla a 021-es Nohabbal visszatért Dunaújvárosba. A kővonatot Gunhild vette át és sikerrel továbbította kicsivel később Paksra.

A tehervonat Dunaföldvár alatt a 022-essel

A kőszállítás további érdekessége, hogy Rétszilas és Mezőfalva között eleve két géppel kell számolni az emelkedők miatt. A vonat addigi mozdonya Rétszilason körüljár, hogy onnan tológépként szolgáljon, illetve hogy Mezőfalváról egyszerű irányváltással tudjon majd tovább menni. A 43-as vonalon a kővonat élén Bobó szolgál, ez tehát a negyedik mozdony, amit bevetettek a paksi menet élén szombaton.

Derék Bobó készül a nagykarácsonyi dombmászáshoz, hátul Ketty tol

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek