Nem csak a hármas metrón lehetnek ajtógondok

iho.hu   ·   2018.09.25. 08:45
mvk-skoda-ajto-400

Az index cikke szerint meghibásodhatott az új Škoda 26THU3 villamosok számítógépes rendszere, mert legalább egy esetben nem működött az önműködő elindításgátló, amikor a jármű ajtaja nem volt teljesen bezárva. A Miskolci Városi Közlekedési Zrt.  (MVK) tud is a hibáról, olyannyira, hogy kiadtak egy utasítást, amely szerint úgy kell vezetni a villamosokat, mintha ez a védelmi funkció nem is létezne. A vezetői képernyőn ugyanis továbbra is észlelhető, ha egy ajtó nincs bezáródva.

Közleménye szerint az MVK felvette a gyártóval a kapcsolatot. A jármű nyitott ajtóval történő indulását meggátoló rendszer ugyan meghibásodott, ennek ellenére az üzemeltető szerint a járművek biztonságosak. A további jelzőrendszerek működnek, a villamosvezetők a műszerfalról tájékoztatást kapnak az ajtók állapotáról. A biztonság kedvéért a cég utasításban adta ki, hogy a Škoda 26THU3 villamosok indításakor mindenkor meg kell győződni a járművezetői képernyőn az ajtók zárt állapotáról, az ajtóikonok zöld színéről. Amennyiben az ajtóikonok közül valamelyik piros marad, a jármű nem indítható el, utasok nem szállíthatók a hiba fennállásig.

A munkáltató ráadásul arra is felhívta dolgozói figyelmét, hogy a rendelkezés be nem tartása hátrányos jogkövetkezményeket vonhat maga után. Az MVK szerint azonban csupán azért volt szükség az írásbeli felhívásra, hogy fokozottabban ügyeljenek az ajtók ellenőrzésére: a villamosvezetők ugyanis megszokták, hogy a vezérlés eddig letiltott, és nem engedte elindulni a járművet. Az MKV szerint nem arról van szó, hogy áthárítanák a felelősséget a villamosvezetőkre. Szerintük az autóbuszokon nincs ilyen vezérlést letiltó rendszer, a járművezetőnek ellenőriznie kell indulás előtt, hogy zárva vannak az ajtók. Most hasonló rendszerben kell dolgozniuk a villamosvezetőknek is.

Békésen halad át a belvároson az egyik Škoda villamos. A képre kattintva geléria nyílik (fotók: Joó Ferenc)

Miskolcon 2015-ben fejezték be hivatalosan a Zöld Nyíl névvel illetett fejlesztést, aminek keretében harmincegy új Škoda villamost vásároltak és ezerhatszáz méterrel meghosszabbították az 1-es villamos vonalát. A beruházásra harmincnyolcmilliárd forintot költöttek, ennek majdnem kilencven százalékát az Európai Unió állta. Szeptember 16-a és szeptember 19-e között tudósítónk többször is fényképezte a miskolci villamosokat, de nyitott ajtóval közlekedő járművet egyáltalán nem látott. A felvételeket galériánkban tekinthetik meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.