Nem fizették ki a 2-es villamos alvállalkozóit

MTI   ·   2011.11.04. 14:57
Tóth Csaba konzorciumi tag a debreceni Keviép Kft.-től kapott információkra hivatkozva közölte: az Arcadom Építőipari Zrt. mint a konzorcium pénzügyi vezetője lenne felelős a kifizetésekért.

Hangsúlyozta, hogy a debreceni önkormányzat teljesítette a beruházók iránti pénzügyi kötelezettségeit: 2010 tavasza óta már 2,4 milliárd forintot utalt át a cégnek. Hozzátette: információik szerint nemcsak alvállalkozók, hanem a beruházó konzorcium többi tagja is vár még kifizetésre.

A képviselő szerint a megoldást az úgynevezett bizalmi kéz intézményének a bevezetése jelentené, vagyis az elvégzett munka után a vállalkozóknak közvetlenül a megrendelő fizetne.

A kifizetések csúszása miatt számos vállalkozó került nehéz helyzetbe, többeknek is hatvan napnál hosszabb ideje tartoznak, ezért néhány cég leállt munkával.

Kapcsolódó hírek