Nem sikerült: eredménytelen volt a BILK jegyzése a tőzsdén

MTI/iho   ·   2018.07.08. 16:15
bilk-400

A vezérigazgató szerint a részvények jegyzésének kezdete után a forint euróhoz viszonyított árfolyama váratlanul gyors ütemben növekedni kezdett, ami óvatosságra intette a befektetőket. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztató szerint az értékesítési eljárás során nem jött létre megfelelő ár melletti, a szit-törvény (szabályozott ingatlanbefektetési társaság) által elvártakkal is összhangban lévő, optimális befektetői struktúra. A társaság ezért értékesítés nélküli lezárásról rendelkezett, és a nyilvános értékesítésre történő felajánlást visszavonta.

Június 18-án tette közzé a BILK, hogy részvényeit június 20-ától július 4-éig lehet jegyezni. Legalább 859 ezer 375 és legfeljebb 1 millió 684 ezer 375, 0,8 euró névértékű „A” sorozatú törzsrészvényt ajánlottak fel zártkörű és nyilvános értékesítés keretében. A minimális mennyiség a teljes jegyzett tőkéhez viszonyítva 25 százalékot, a maximális mennyiség 49 százalékot tett ki. A vállalat már ekkor közölte, hogy ha a befektetői jegyzések nem érik el az értékesítési minimumot, az értékesítés meghiúsul.

Waberer György, a BILK alapítója és főrészvényese, a társaság fő tevékenysége saját tulajdonú és bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése, valamint ingatlanok adásvétele, ingatlankezelés, építményüzemeltetés és vagyonkezelés. A főváros XXIII. kerületében található logisztikai központ bruttó bérbe adható területe több mint 182 ezer négyzetméter, kihasználtsága 98,4 százalékos.

(archív fotó: Vörös Attila)

A BILK közleménye szerint a társaság vezérigazgatója, Wáberer Lívia a fejleményt úgy értékelte: a részvények jegyzésének kezdete után a forint euróhoz viszonyított árfolyama váratlanul gyors ütemben növekedni kezdett, ami óvatosságra intette a befektetőket, ahogy a tapasztalat hiánya az euróban történő jegyzéssel, valamint a szabályozott ingatlanbefektetési társaság szerinti működéssel kapcsolatos előnyökről. A vezérigazgató szerint a társaság továbbra is elkötelezett, hogy a jövőben szabályozott ingatlanbefektetési társaságként kívánja tevékenységét folytatni és vizsgálja a megvalósítás érdekében szükséges következő lépéseket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek