Nézd meg a legszebb régi trolikat a hétvégén!

iho   ·   2014.02.14. 12:15
troli6cim

Korábbi vidéki helyszínek után Budapesten nyolcvan éve indult el az első troli. A Közlekedési Múzeum új kiállítása e történetet meséli el.

Az első trolit 1882-ben mutatta be Siemens Berlinben. A fura jármű egy, a felsővezetéken járó nyolc kerekű kis kocsiról, a trolley-ről kapta az áramot. Az új közlekedési alkalmatosság gyorsan népszerű lett. 1904-ben, mikor az első magyar trolibusz megindult, már Európa közel húsz városában közlekedett. 1904-ben még nem Budapesten, hanem Poprád Vasútállomás és Ótátrafüred között tizennégy kilométer hosszon 1904 és 1906 között szállított utasokat, míg a vasút meg nem épült. Szintén 1904-ben Nagyszebenben is elindult a troli. Ritkaságszámba menő kétgörgős kontaktkocsi szedte az áramot. 1910 körül Pozsony és Vaskutacska között közlekedett trolibusz.

(Forrás: facebook.com/trolibusz)

Budapesten a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSZKRT) 1923-as megalakulásakor szerződésben vállalta, hogy öt új villamos vonalat létesít Óbudán. A sokáig halogatott Vörösvári út–Óbudai Temető közötti szakaszon a várható alacsony kihasználtság miatt „sín nélküli villamos autóbusz” megépítésére tettek javaslatot.

(Forrás: facebook.com/trolibusz)

Az első budapesti trolibusz 1933. december 16-án indult el Óbudán. Egészen 1944. szeptember 21-ig járt, ekkor pusztította el a felsővezeték hálózatot egy bombatalálat.

(Forrás: facebook.com/trolibusz)

A troli közlekedés – Pesten 1949. december 21-én; Sztálin 70. születésnapján – indult újra. Ekkor a cél a keskeny belvárosi utcákban a villamosközlekedés kiváltása volt.

(Forrás: facebook.com/trolibusz)

A Közlekedési Múzeum kiállítása az ős-trolikat, és a XX. század második felének fejlődését mutatja be, sok fotóval, tablóval, különleges modellekkel és tárgyakkal, amelyek a korai trolibuszokra emlékeztetnek.

(Forrás: facebook.com/trolibusz)

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum előtt az IK 60T és az AMG pótkocsi, a ZIU-5-ös, a ZIU-9-es és az IK 260T trolibusz tekinthető meg. A kiállítás február 16-áig, vasárnapig látható.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek