Non plus ultra: száz éve ezekben a napokban zajlott az első Spanyolország–Argentína transzatlanti repülés

Az 1926. január 22-én a levegőbe emelkedett Dornier Do J Plus Ultra repülőcsónak négy nap leforgása alatt ért Buenos Airesbe.

A Plus Ultra 2026. január 22-én indult a délnyugat-spanyolországi, a Huelva tartománybeli Palos de la Fronterához közeli Rio Tinto folyóról. A helyszín szimbolikus, mivel innen kerekedett fel Kolumbusz első amerikai útjára.

A gépet Ramón Franco őrnagy (a későbbi diktátor, Francisco Franco testvére) és Julio Ruiz de Alda Miqueleiz kapitány vezették, a repülőszemélyzet tagja volt még Juan Manuel Durán alhadnagy és Pablo Rada szerelő. Négy nappal később a Plus Ultra – Spanyolország nemzeti mottója, az eredeti non plus ultra kifejezés megfordítása, annyit tesz: messzebbre –  leszállt a Buenos Aires előtti vizeken. Ez volt az első transzatlanti repülés a két pont között.

A két pilóta nyitott fülkében ült, kitéve az elemeknek, a fejük fölött meg ott dübörögtek a motorok (lásd még a vonatkozó illusztráción) – Durán és Rada a hidroplán belsejébe fészkelte be magát. A több, mint 10 ezer kilométeres anabázis során a Plus Ultra megszakította útját Gran Canarián, a Zöld-foki-szigeteken, Fernando de Noronhán, Recifében, Rio de Janeiróban és Montevideóban. Tiszta repülési ideje 59 óra 39 perc volt, a leghosszabb, 2305 kilométeres etap a Zöld-foki szigetek és Recife között 12 óra negyven percig tartott – ekkor az erős szembeszél miatt szinte kifogytak az üzemanyagból, csak néhány liter lötyögött a tartályban.

Értelemszerűen az utolsó szakaszokat kivéve a pilóták ugyanazt az útvonalat követték, még négy évvel korábban a portugál Sacadura Cabral és Gago Coutinho, az első, a Dél-Atlanti óceán fölött végrehajtott, de csak Rio de Janeiróig hatoló repülés főszereplői.

A történelmi jelentőségű repülés végjátékaként a Plus Ultrát az argentin haditengerészetnek ajándékozták, ahol légipostai futárgépként szolgált. Jóval később, 1985-ben szállították vissza Spanyolországba az ötvenedik évforduló alkalmából tervezett légialkalmassági restaurálásra, ám tekintettel az akkorra már kissé megviselt Plus Ultra repülésre alkalmassá tételéhez szükséges munkálatok a lehetőségeket meghaladó kiterjedtségére, az illetékesek úgy döntöttek, hogy a Dornier-t inkább statikus kiállítási tárgyként állítják helyre. A szükséges teendők elvégzését követően a gépet visszavitték Argentínába. Jelenleg a Buenos Aires tartomány Luján nevű kisvárosának múzeumegyüttesében, egészen pontosan az egykori alkirály palotájában és a régi városházán a gyarmati életet bemutató kiállítások keretében műalkotásokkal, egyenruhákkal, ezüst evőeszközökkel és számos antik járművel (például a La Porteñával, Argentína első, a Ferrocarril Oeste kebelében üzemeltetett gőzmozdonyával) egyetemben tekinthető meg.

Utóbb, 1992-ben elkészítették a Plus Ultra replikáját is, ez a madridi Museo del Airében látható.

A német tervezésű, magasszárnyú Dornier Do J Wal (Wal, mint bálna) fémszerkezetű hidroplánként épült meg. A prototípus 1922-ben emelkedett a magasba, a sorozatgyártás egészen 1936-ig tartott. A két, egyenként 355 lóerős Rolls-Royce Eagle IX V-12-es motor révén a repülőcsónak elérte az óránként 185 kilométeres sebességet, de az utazója csak 145 kilométer per óra volt.

Nyitóképünkön: a hidroplán Montevideo előtt, a La Platáról emelkedik hamarosan a levegőbe, hogy nyugatnak fordulva hamarosan ugyancsak a La Platán, de már Buenos Airesnél érjen célt