Nyári duplázás

iho   ·   2014.07.05. 17:10
00kicsi



Az összevont számhoz illően bőséges lett nagyvasúti rovatunk, amelynek élén természetesen a Történelmi Székely Gyors 2014-es útja áll. A hagyományos zarándokvonat ezúttal új útvonalon, a határt Nyírábránynál átlépve járta be Erdélyt, hazafelé a Szilágyságba is bekukkantottak. Az időjárás is kegyes volt: az eddig szinte hagyományos esős idő helyett az út tetemes részén ragyogó napsütés, rekkenő hőség várta az utasokat.

A „dicsőséges csihi-puhi”, ahogy Haseknél olvashattuk, azaz az azóta elsőnek aposztrofált világháború kerek egy évszázada tört ki. Egy korabeli mű, Mohácsy Béla MÁV-főfelügyelő 1925-ben írt munkájának segítségével idézzük fel a magyar vasút szerepét a világháborúban, részletesen leírva a mozgósítások, a menekítések, az utánpótlás-szállítások vasúti vonatkozásait.

Nem fogas kérdés: a szlovák vasútbarátok működőképes állapotába hozták a tiszolci fogaskerekű egyik öreg gőzösét. A gömöri vasút és a mozdony bemutatásán túl cikkünk kitér a történelmi Magyarország többi fogaskerekű vonalának ismertetésére is.

Szomszédol kisvasúti rovatunk is. A néhai Vajdahunyad–Gyalár kisvasutat mutatjuk be, amely a gyalári bányákból fuvarozta az ércet, dolomitot, mészkövet, zsírkövet a govasdiai nagyolvasztóhoz és a vajdahunyadi vasgyárhoz, a vegyes szerelvények utasokat is szállítottak.

Belgiumban kalandozik városi vasúti rovatunk. Flandria méteres nyomtávú hálózatát, a De Lijn üzemeltette városi, elővárosi vasutakat mutatja be, Gent, Antwerpen villamosait, valamint az Északi-tenger partján fekvő fürdővárosokat összekötő Kunsttramot.

Ismeretlen ismerős tűnik fel a modellrovatban. A csehszlovák ipar gyártotta hattengelyes Dongó (Csmelák), a világ legnagyobb darabszámban gyártott dízelmozdonya Iraktól Albániáig sok országban – nálunk nem – közlekedett a világon. H0 (1:87) léptékben a Piko, majd a Roco állt neki a gyártásnak, ez utóbbit mutatjuk be kétféle: csehszlovák és a különválás utáni festésekben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek