Nyáron irány Belfast!

MTI/iho   ·   2023.01.25. 09:00
ryanair_pozsony08

A Ryanair új desztinációval bővíti budapesti menetrendjét a nyári időszakban.

Michael O'Leary, a Ryanair csoport vezérigazgatója Budapesten arról beszélt, a társaság ötvenhat útvonalon, heti 500 járattal és nyolc repülőgéppel indítja el március végén kezdődő és októberig tartó nyári menetrendjét, Belfastba heti kétszer repül majd Budapestről. Összesen tizenöt útvonalon – egyebek között Berlin, Korfu, Róma és Koppenhága irányába – növelik a heti járatszámot.

Michael O'Leary a sajtótájékoztatón azt mondta, még júniusban döntés születhet az Alkotmánybíróságon az extraprofit-adó ügyében, amelynek számítása tavaly év végén átalakult, és az adó mértéke a légitársaságok által kibocsátott károsanyag-kibocsátástól függ. A cégvezető hangsúlyozta: amennyiben számukra kedvező döntés születik, akkor tovább növelik budapesti bázisukat és a járatok számát olasz, portugál, spanyol útvonalakkal. A következő években így a budapesti utasforgalom évi 6 millióra nőhet.

Elmondta, hogy a budapesti utasforgalom az idén 4 millióra nőhet, ezzel megőrizhetik vezető pozíciójukat a magyar piacon 32 százalékos részesedéssel. A légitársaság korábbi tájékoztatása szerint üzleti éve 2022. szeptember 30-ával zárult első fél évében 1,37 milliárd euró nyereséget ért el az előző év azonos időszaki 48 millió eurós veszteség után.

A bevételek több mint háromszorosára, 2,15 milliárd euróról 6,62 milliárd euróra emelkedtek. A március és szeptember közötti időszakban 95,1 millió utast szállítottak, amely 143 százalékkal haladja meg a járványhelyzet miatt gyengébb bázisidőszak adatait (39,1 millió), ezzel párhuzamosan a kihasználtsági mutató 79 százalékról 94 százalékra nőtt.

Michael O'Leary várakozása szerint a Ryanair utasforgalma 168 millióról 185 millióra emelkedhet jövőre, és 2025-re elérheti a 205 milliót.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek