Nyílt nap a Kelenföldi autóbuszgarázsban

iho   ·   2019.04.04. 16:58

Az ipari műemlékké nyilvánított szerelőcsarnokba a nap folyamán vezetett látogatásokat szervez a BKV, amelyek során a közlekedési vállalat munkatársai bemutatják a garázs műszaki életét és történetét. A részvétel a vezetett túrán regisztrációhoz kötött. Regisztrálni korlátozott számban a helyszínen lehet.

Szokás szerint megtekinthetők, bejárhatók lesznek a forgalomban közlekedő és a nosztalgia járművek (M108D, M168D, C68E, IK284 és IK415), és autóbusz maketteket is kiállítanak. A telephely területén belül egész nap közlekedik a TR5-ös nosztalgia autóbusz körjárat. A nyílt napon a résztvevők tájékoztatást kaphatnak a BKV Zrt. nosztalgia járműveiről, a Turisztikai divízió különjárati szolgáltatásáról és a Libegő kedvezményes igénybevételének lehetőségéről. A helyszínen bemutatják a BKV  teljes turisztikai tevékenységét is (sikló, libegő, hajó, különjárat, budapesti sétajárat).

Az autóbuszvezetés iránt érdeklődők tesztvezetésen tehetik próbára magukat. A 18. életévüket betöltött, érvényes jogosítvánnyal rendelkezők helyszíni szondás vizsgálat után oktatóbusz volánja mögé ülhetnek. A tesztvezetésre a helyszínen lehet jelentkezni korlátozott számban. Azok, akiknek nincs jogosítványa, autóbusz szimulátor segítségével élhetik át a többtonnás városi járművek vezetésének izgalmait (a tesztvezetésen résztvevők nem regisztrálhatnak a szimulátorba).

A gyerekek pontgyűjtő játékban vehetnek részt. A játék állomásain a pontgyűjtő kártyára megszerzett pecsétek BKV-s ajándéktárgyakra válthatók!

Az együttműködő partnerek – a BRFK XI. ker. Rendőrkapitánysága és a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (KTI) Közlekedésbiztonsági Kutatóközpontja – a biztonságos közlekedés fontosságára hívják fel a figyelmet. A rendőrkapitányság kerékpáros ügyességi és KRESZ pályával (gyermekek részére), KRESZ tesztlapok kitöltésével, puzzle KRESZ táblákkal segíti a közúti közlekedés szabályainak megismerését. Lesz ujjlenyomat vétel, megtekinthetők lesznek a rendőrség technikai eszközei (rendőrautó, testpáncél, pajzs), és a vállalkozó szelleműek kipróbálhatják a motoros szimulátort. A KTI jóvoltából a Traffic Games internetes online játék (trafficgames.hu) számítógépet és internet kapcsolatot nem igénylő, offline változatával játszhatnak a gyerekek. A Zebra Zebi foglalkoztató sarokban a kisebbek egy városrészletet ábrázoló molinón – a mini KRESZ-táblák elhelyezése után – játékautókkal mehetnek végig,  a nagyobbakat pedig bójákkal kirakott ügyességi gokartpálya várja

Helyszín, időpont:
ATÜI Kelenföldi Divízió (Kelenföldi autóbuszgarázs), 1113 Budapest Hamzsabégi út 55-57.
Április 6. szombat 10:00–16:00 óra között

A rendezvény látogatása ingyenes! A helyszín megközelíthető a Móricz Zs. körtérről (a 7-es busz megállójából) és az Etele térről tíz órától fél óránként induló, díjmentesen igénybe vehető nosztalgia járatokkal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Kapcsolódó hírek