Nyolc kilométer a schengeni határon át

iho/közút   ·   2012.09.06. 12:20

A Románia schengeni csatlakozása miatt hamarosan megélénkülő gazdasági kapcsolatok miatt is fontos, hogy újjáépül a Csanádpalotát a romániai Nagylakkal összekötő, úgynevezett eperfás út. A 8 kilométeres szakasz megépítése közel 1 milliárd forintba kerül – olvasható a délmagyar.hu összefoglalójában.

A kisváros polgármestere, Kovács Sándor szerint történelmi jelentőségű, hogy a benyújtott magyar–román pályázat nyert, és jövőre megkezdődhet a Csanádpalotát a romániai Nagylakkal összekötő 8 kilométeres út építése. Mint korábban megírtuk, ez a beruházás régi álma volt a palotaiaknak. A két település között korábban is volt összeköttetés – az eperfákkal szegélyezett régi makadámút az 1900-as évek előtt nem sokkal épült. Nagy forgalmú volt, de nem csak ezért volt fontos: a palotai szlovákok ezen jártak a nagylaki evangélikus templomba, illetve a nagylaki magyarok a palotai római katolikusba. Az út persze azóta teljesen tönkrement, de a két város közötti kapcsolatok most ismét fontossá váltak, többek között gazdasági okokból, Románia várható schengeni csatlakozása miatt.

Az új út építése érdekében a tervezési, előkészítési munkákra már 3 évvel ezelőtt nyertek 32,4 millió forintot egy hasonló, magyar–román uniós pályázaton, és most az engedélyes tervek birtokában már a beruházásra kértek, és kaptak közel 1 milliárd forintot. A pénzből megépülő út a belterületen 9, azon túl 7 méter széles lesz, és kerékpárút, illetve vízelvezető csatorna is lesz mellette. A régi 43-ashoz körforgalommal fog csatlakozni. Kovács Sándor úgy gondolja, idén lebonyolítható a közbeszerzési eljárás, a kivitelező megbízására és a munka megkezdésére jövőre, az M43-as továbbépítésével egy időben lehet számítani. A palotaiak eperfás útja felüljáróval keresztezni fogja az új sztrádát.

Kapcsolódó hírek