Őrizetbe vették a lajosmizsei gázolót

MTI   ·   2011.11.22. 12:05

Őrizetbe vettek egy 24 éves kecskeméti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Lajosmizse határában a személygépkocsijával elütött egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden.

Nyíkos Tamás elmondta: a gyanú szerint a férfi okozta a múlt csütörtöki balesetet Lajosmizsénél, de a helyszínen nem állt meg, és arról sem győződött meg, hogy a kerékpáros élete, testi épsége közvetlen veszélyben van-e. A férfit hétfőn vették őrizetbe, ellene segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt indult eljárás - tette hozzá a főhadnagy.

November 17-én este egy autó Lajosmizse lakott területén kívül elütött egy szabályosan közlekedő kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A kerékpárost súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Kapcsolódó hírek