Orosz szakadárok lelőttek egy ukrán Il-76-ost

MTI   ·   2014.06.14. 14:00

Lelőttek egy IL-76 típusú ukrán katonai szállító repülőgépet szombatra virradóan a kelet-ukrajnai Luhanszk közelében – erősítette meg az ukrán védelmi minisztérium az erről szóló sajtóhíreket. A CNN ukrán katonai forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy legkevesebb 49 ember volt a fedélzeten. A minisztérium tájékoztatása szerint valószínűleg mindannyian életüket vesztették.

Kijev az oroszbarát szakadárokat tette felelőssé a támadásért, akik állítólag Zenit típusú rakétákat is használtak az akcióhoz. A minisztérium közölte, hogy a repülő katonákat, valamint felszerelést és ellátmányt szállított. „A terroristák orvul, nagy kaliberű gépfegyverrel lőttek” – fogalmazott szombat reggel ismertetett közleményében a védelmi minisztérium, amely együttérzését fejezte ki a halottak családjainak.

Az ukrán hadsereg éppen az előző napon foglalta vissza Mariupol várost az oroszbarát szakadár lázadóktól. Luhanszkban és környékén – csakúgy, mint Donyeckben – hetek óta tart az ukrán hadsereg „terrorellenes hadművelete” az ottani oroszbarát szeparatisták ellen, akik kikiáltották a „Luhanszki Népköztársaságot”.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek