Összeül a vasúti érdekegyeztető bizottság

iho/vasút   ·   2012.03.18. 12:16

– Elsősorban azt sérelmezzük, hogy a menetrendtervezet elkészítését semmilyen hatástanulmány nem előzte meg – magyarázza Németh Tamás, a Vasutas Szakszervezet szombathelyi képviseletének vezetője. – Hiába hivatkoznak az előterjesztők utasszámlálásra, ilyenről a MÁV Start vezetősége nem tud. Sem a szakma, sem a szakszervezet elé nem tártak adatokat. Ha a tervezett vonatszámcsökkentések megállapítása előtt megkérdeztek volna szakmabelieket, bizonyítani tudtuk volna, hogy ezekkel a módosításokkal korántsem lehet olyan megtakarításokat elérni, mint ami a járatszűkítés célja lenne – írja a Vasnépe.hu.

A szakember szerint a vasúton nem lehet úgy takarékoskodni, hogy ha fele annyi vonat megy, az fele annyiba kerül. Csak egy példa: a tavaly bevezetett, úgynevezett ütemes menetrend hatására várakozáson felül megnőtt a személyforgalom. Ha jók a csatlakozások, szívesen utaznak az emberek. Ha viszont a rendszer egyes elemeit ötletszerűen kivesszük, borul az egész, a vasút az összes utast elveszti. A tervezet ráadásul épp azokat a kora reggeli, késő esti járatokat kívánja megszüntetni, amellyel az emberek iskolába, munkába, illetve onnan hazajárnak. A módosítás a legszegényebb területeken élő kisembereket sújtaná. A korábbi vonalbezárásoknál szerzett tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy a kieső vonatokat nem lehet mindenhol busszal kiváltani, mert az összes település érintése a Volán-járatok számára óriási menetidő-növekedéssel járna.

Ami Vas megyét illeti: bár a megyén belül viszonylag kevés vonal érintett a szűkítésben, ám a munkába járás, Balatonra utazás szempontjából mi is sok veszteséget könyvelhetünk el. Csorbul például a zalaegerszegi dolgozók Celldömölkre utazási lehetősége, amire épp az otthoni munkahelyük megszűnése miatt kényszerültek. A Szombathely–Budapest vonalon a Veszprém–Székesfehérvár ingajárat nagy része szűnne meg, ezáltal több helyen meg kell majd állnia a gyorsvonatnak, egyes kistelepülésekről pedig lehetetlen lesz a bejárás.

Az öt szakszervezet kérésére március 23-ra összehívják a vasúti érdekegyeztető bizottságot, ahol a vasutasok elővezetik szakmai érveiket. Úgy vélik, volna lehetőség ésszerű kompromisszumra, a szakmával folytatott párbeszéd azonban nélkülözhetetlen. Az öt vasutas-szakszervezet egyébként országszerte levélben kereste meg a járatszűkítésben érintett települések polgármestereit. Ebben tájékoztatnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által tervezett menetrend-módosításról, mely tovább rontja a kis önkormányzatok esélyeit, és közös fellépésre buzdítanak.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

MÁV-csoport-integráció: megszületett a megállapodás a kollektív szerződésről

iho/vasút   ·   2024.11.27. 15:00

Minden érintett szakszervezet aláírta az Integrált Kollektív Szerződést, mely garantálja a MÁV-Start, a Volánbusz és a MÁV-HÉV összeolvadásával létrejövő új, egységes személyszállító cégben az egyesülő társaságok valamennyi munkavállalójának biztonságos továbbfoglalkoztatását 2025. január elsejét követően is.