Ötéves a GYSEV Vectron-flottája

iho/vasút   ·   2022.06.17. 12:00
00_gysev_vectron5

A vasúttársaság 2017-ben vásárolta első kilenc Siemens Vectron villamos mozdonyát, azóta a cégcsoport további két ilyen vontatójárművet szerzett be. A GYSEV-es Vectronok eddig 8,5 millió kilométert tettek meg.

A 2017-ben beszerzett flotta három háromáramnemű és hat kétáramnemű mozdonyból állt, amelyek azóta is rendületlenül száguldanak több ország vasúti pályáin. 2018-ban két járművet átalakítottak hibridmozdonnyá. Ez azt jelenti, hogy a járművekben a villamos motor mellett dízel segédhajtás is rendelkezésre áll.

(fotók: Dani Szabolcs)

A 90 tonnás, majdnem 19 méter hosszú mozdonyok 160 kilométer/órás sebességre képesek. A Vectronokat elsősorban a nemzetközi árufuvarozásban használja a GYSEV cégcsoport, Németországban, Szlovéniában, vagy Romániában gyakran közlekednek a zöld-sárga gépek. A hazai intercity-forgalomban is részt vesznek, elsősorban a Sopron–Budapest, illetve Szombathely–Budapest között találkozhat velük az utazóközönség.

A vasúttársaság gépész munkatársainak véleménye szerint rendkívül üzembiztos gépek a Siemens Vectron villamos mozdonyok.

– A Siemens Vectron járművek üzembe állítása óta a teljes flotta üzemkészsége minden évben 99 százalék feletti, ami még a korszerű járműveknél is kiemelkedőnek mondható. Büszke vagyok arra, hogy ezt a magas rendelkezésre állást a saját kollégáink munkájával tudtuk, tudjuk elérni, hiszen a Siemens Konzorciummal megállapodtunk arról, hogy az úgynevezett preventív és korrektív karbantartási munkákat a soproni műhelyünkben végezzük. A járművek megbízhatósága szintén kiemelkedő, hiszen évente csak egy-két üzemképtelenség fordul elő ennél a sorozatnál műszaki meghibásodás miatt. Mindez nagyságrendileg 1,7 millió járműkilométer megtétele mellett. A sorozat rendkívül jó választásnak bizonyult mind távolsági, intercity, mind tehervonati közlekedésre, így méltán lettek a GYSEV járműparkjának meghatározó tagjai” – mondta Varga András a GYSEV Zrt. gépészet igazgatója.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek