Hajléktalanok dolgoznak a pozsonyi vasútállomáson

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2014.12.10. 08:45
hajlek0
Az ötlettel a Nota Bene lap olvasója állt elő, aki épp azon tűnődött, mi lenne, ha az újságot árusító egyén segítene neki fölvinni a lépcsőn a bőröndöt. A Nota Bene lapot Szlovákiában az Árral szemben polgári társulás adja ki, terjesztését pedig hajléktalanokra bízza, akik így egy kis munkához jutnak.

Munkára fel<br>(fotó: hnonline.sk)

Az ötlet megtetszett a kiadónak, és már el is indították a hordár-projekt tesztelését. Egyelőre hét kiválasztott hajléktalan dolgozhat hétfőn, szerdán és péntekenként 9 és 13 óra között a pozsonyi főpályaudvaron. Az utasok mozgását segítő egyének összetéveszthetetlenek, hiszen uniformisban vannak – a Willy Fogg-rajzfilmből ismert hordárra emlékeztet az öltöetük. Egyenruhájuk színe kék és bordó kombinációjú, még hordársapkájuk is van, sőt fehér kesztyűt is húznak. Az utasoknak a szolgáltatásért fizetniük nem kell.

Követendő példa lehetne ez több állomáson és pályaudvaron nemcsak Szlovákiában. A hajléktalan hordárokról fotógalériát tekinthet meg itt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.