Ötvenöt új mozdony a ČD Cargónak

Korcsmáros Gábor   ·   2018.01.23. 13:45
kiskep_2

Csehország legnagyobb vasúti teherfuvarozó társasága, a ČD Cargo a napokban írt ki közbeszerzési pályázatot ötven többáramnemű villamos mozdony, valamint öt dízelmozdony beszerzésére. A megrendelő nem jelölte meg a beszerzés összegét, de tekintettel a mai piaci helyzetre, ennyi mozdony beszerzésének összege körülbelül öt milliárd cseh koronát tesz ki, azaz nem kevesebb, mint hatvan milliárd forintot.

(forrás: Zdopravy.cz)

A pályázati dokumentáció alapján keretszerződést kívánnak kötni a mozdonyok gyártójával, először tíz többáramnemű villamos mozdonyt és három dízelmozdonyt vásárolnának, opcionálisan pedig további negyven villamos, plusz két dízelmozdony lehívására lenne lehetőség. Ez a lehetőség a szerződéskötést követő négy éven keresztül állna fenn. A járműpark fiatalítását a vasúti fuvarozócég már az idén szeretné elkezdeni.

A mozdonyok paramétereiről annyit lehet tudni, hogy azok átjárhatók legyenek a környező országokba, így például Németországba, Ausztriába, Lengyelországba, Szlovákiába és Magyarországra is, sőt a jövőben Szlovéniába és Horvátországba is. A tender fő kritériumaként a vételárat határozták meg. A villamos mozdonyok legalább öt megawatt teljesítményűek, a dízelmozdonyok pedig 2,4 megawatt teljesítményűek lehetnek. A beszerzés finanszírozási hátterét a vállalat külső forrásokból szeretné fedezni.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Kisvasút

Valentin Expressz a Gyermekvasúton

iho.hu   ·   2023.02.01. 03:00

Más kisvasutakon már többéves hagyomány, hogy a szerelmesek napján különleges vonatok is járnak, de a Gyermekvasúton csak idén indulnak először különvonatok február 14-én.