Pályavasúti kiállítás és vásár Münsterben

iho   ·   2017.06.03. 08:45
munster_kislid

Június elsején zárta kapuit a münsteri Münsterland-csarnokban a huszonhetedik nemzetközi pályaépítési kiállítás és vásár. Kereken kétszáz kiállító mutatta be mindazokat a gépeket, berendezéseket, amelyekkel jó lenne minél többször találkozni a vasútvonalak mentén – nem csak nagyberuházások keretében. Utóbbi megjegyzéssel már el is árultuk, hogy a berendezések gyártói ugyanúgy összepontosítanak a vasúti pálya karbantartására, mint az új pálya építésére.

Természetesen a pályaépítő gépeket is elérte a digitalizálás és sokkal több gondot fordítanak az ergonómiára és a környezeti terhelések mérséklésére. A jövőben a soktonnás gépek ezért jóval halkabban lesznek, és számítógép vezérli őket. Az izzadtságos munka a zúzottkő és a soktonnás sínszálak közelében részben megszűnik, részben jelentősen könnyebb és hatékonyabb lesz.

Pályaépítő és -fenntartó gépek impozáns seregszemléje Münsterben (fotó: IAF)

– Ha az itt bemutatott gépeket, berendezéseket mind felhasználhatnánk, a WLE-vasútvonal Sendenhorstig három nap alatt elkészülne – viccelődött Thomas Mainka főmérnök még a keddi megnyitón, célozva a város jelenlegi törekvésére, hogy a személyforgalmát 1975-ben elvesztő Westfälische Landeseisenbahn (Vesztfáliai Tartományi Vasút) forgalmát ismét felélesszék. A münsterlandi kiállítási helyszín ideális ebben a témában, hiszen a kiállítási csarnokokhoz közvetlen vágánycsatlakozások vezetnek – emelte ki a vasútmérnökök szövetségének elnöke. Ezen előnyök miatt már most lehet tudni, hogy a négy év múlva esedékes következő vásárt szintén itt tartják.

Németország közlekedési hálózatfejlesztési terve 2030-ig 270 milliárd euró értékben megvalósuló vasúti pályafelújítással számol, ehhez 2019-ig még harmincmilliárd eurós karbantartási keret is társul. – Folyamatosan dolgozunk a vasúti infrastruktúrán, tudjuk, hol keletkeznek szűk kapacitások, ezeken a helyeken beavatkozunk – mondja Wolfram Neuhöfer a közlekedési minisztériumtól. A korszerű vasúti pályatest Neuhöfer szerint az innovatív technikák gyűjtőhelye, ilyen a tehervonatok fékezési rendszere is, amely már sokkal kevésbé zajos.

A piacvezető cégekhez tartozó Plasser & Theurer Bécsből például Münsterben mutatta be kétszáz méter hosszú, nagyteljesítményű felépítménycserélő gépsorát, amely futószalagelven működve önmaga alatt felszedi a régi sínszálakat, megtisztítja az ágyazatot, majd lerakja az új vágányt.

Gerhard Joksch polgármester kihasználta, hogy a Deutsche Bahn berlini vezérkarából többen is a helyszínen voltak, és megpróbált a városnak előnyös további vasúti fejlesztéseket kicsikarni: két vágányt Dortmund felé, mielőbbi kapcsolódást az RRX-hez (ez a Rhein-Ruhr Express tervezett hetes vonalát jelenti: Düsseldorf–Duisburg–Essen–Gelsenkirchen–Münster) és a már említett WLE-projekt felgyorsítását.

A nemzetközi pályaépítési kiállítást (IAF) a német vasútmérnökök szövetségének védnöksége alatt a hatvanas évek óta rendezik meg. A négyévenkénti vásár mellett kétévenként vasútépítési konferenciát is tartanak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek