Ismét vásári vigadalommal köti össze a családi napot a Gyermekvasút
Október 17-én is a népi hagyományoké, játékoké lesz a főszerep. A vonatok sűrített menetrend szerint járnak, a vonal alsó szakaszán betétjáratok is indulnak.
Október 17-én is a népi hagyományoké, játékoké lesz a főszerep. A vonatok sűrített menetrend szerint járnak, a vonal alsó szakaszán betétjáratok is indulnak.
Habár klasszikus magyar vasútijármű-gyártó nem reprezentálja magát idén Berlinben, számos hazai cég bemutatja portfólióját, többek között a Ganz Motor, a debreceni Grampet, a Prolan és a V-Híd is, a Bus Display-en pedig megtaláljuk az Ikarust.
A közlekedési technológia nemzetközi vására a jövő szeptemberi megnyitás előtt már egy évvel elérte az előző, 2018-as esemény foglalási szintjét.
Az augusztus 26-án megnyitott négynapos szakmai vásár és kiállítás legnagyobb szereplője az orosz Transzmasholding (TMH), mely jókora repertoárt vonultat fel: emeletes kocsit, mozdonyokat, tehervagonokat. Első rész.
A koronavírus miatt idén szeptemberről elhalasztott közlekedési kiállítást és vásárt 2021. április 27-30. között rendezik majd meg Berlinben.
Idén június 4-e és 7-e között zajlik Münchenben a logisztikai iparág egyik legnagyobb rendezvénye.
Az Ázsia és Európa között 2018-ban már négyszáznál is több tehervonatot közlekedtető vállalat saját standdal képviseli magát a vásáron.
Több mint száz termék debütál, és több mint kétszáz kiállító mutat be innovációt a 2016-os InnoTranson.
A szeptember 20–23. között tizenegyedik alkalommal összehívott nemzetközi közlekedéstechnikai szakvásár soha nem látott mennyiségű kiállítóval kecsegtet.
A nyár folyamán nagy pezsgést előidéző értékesítési akció folytatódik: ismét régi, értékes menetrendkönyvek váltak eladóvá, és várják leendő gazdáik jelentkezését.
Május 8-áig tart Münchenben a Transport Logistic nemzetközi szakkiállítás és vásár. Íme egy kis ízelítő.