Megvan az InnoTrans új időpontja

iho/vasút   ·   2020.04.30. 12:00
400px_innotrans2018

A Berlini Szenátus a járvány megállítása érdekében úgy döntött, hogy október 24-éig nem lehet ötezer főnél nagyobb rendezvényeket megtartani Berlinben. Ennek következtében az eredetileg szeptember 22-25. közé tervezett tizenharmadik InnoTrans kiállítást nem rendezheti meg a Messe Berlin a Berlini Vásárközpontban. A piac vezető szereplőivel és a szakmai szövetségekkel egyetértésben, a kiállítók, látogatók és minden Messe Berlin dolgozó egészsége érdekében úgy döntött a rendező, hogy 2021-re tolja át a szakmai kiállítást. Az InnoTrans 2020 új, pontos időpontjára a napokban derült fény: 2021. április 27-e és 30-a között rendezik meg.

A 2020-as InnoTrans kiállítást 2020. április 27-30. között rendezik majd meg Berlinben (fotó: InnoTrans)

A rendezvényen magyar kiállítók is rendszeresen vesznek rész a kiállítás összes témakörében; a 2021-es eseményen a tervek szerint tizenöt cég vesz majd részt több mint négyszáz négyzetméteren.

Az InnoTrans a közlekedéstechnika és vasútipar vezető nemzetközi vására, melyet kétévente rendez meg Berlinben a Messe Berlin. A legutóbbi kiállításon 149 országból 153 ezer 421 szakmai látogató vett részt és gyűjtött információt a 61 országból érkező 3062 kiállítótól az iparág legújabb innovációiról. A rendezvény öt fő témakörre épül: a vasúti technikára, a vasúti infrastruktúrára, a tömegközlekedésre, a belső enteriőrre és az alagútépítésre. A kiállítások világában egyedülálló dolog a 3500 méter hosszú kültéri sínterület, melyen a legkülönbözőbb típusú vonatokat állítják ki.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek