Pilóta nélküli cargogépek?

iho/repülés   ·   2012.03.19. 13:00
nyito

A kijelentés Steve Pennington nevéhez fűződik, aki az amerikai Védelmi Minisztériumban, a Szövetségi Repülési Hivatallal (FAA) foglalkozó bizottság vezetője. A szakember szerint 10-15 éven belül a széles törzsű, polgári teherszállító gépek is egy pilótával vagy akár a gépen ülő pilóta nélkül repülhetnek majd. A részben vagy teljesen hiányzó pilóták munkáját távolról irányított kollégáik végezhetik majd el – legalábbis az elképzelés szerint. Véleménye szerint az olyan, nagy flottával rendelkező csomagszállító cégek, mint a FedEx vagy az UPS lehetnek majd az új megoldás élharcosai, jelentős összeget megspórolva a pilótákkal kapcsolatos kiadásokon.

Az amszterdami ATC Global légiirányítási konferencián elhangzott jóslat alapja az egyre komolyabb és alaposabb tapasztalatmennyiség, mely főleg a katonai területen alkalmazott, távolról irányított repülőgépek fejlesztéséből és üzemeltetéséből gyűlik össze már évek óta. A felderítő feladatkörből mára már nagy hatótávolságú csapásmérő gépekké fejlődtek a távolról irányított gépek. Sőt, Afganisztánban már teherszállító feladatkörben is repülnek forgószárnyas repülőgépek. Ezekkel a helikopterekkel a távolabbi, veszélyes helyeken lévő katonai bázisok, helyőrségek, őrposztok utánpótlását fogják megoldani, a rendszerek szélesebb elterjedésével és alkalmazásával.

A távolról irányított K-MAX és rakománya Afganisztánban <br>(fotó: USAF)

Arra számos példa van, hogy egy, már létező, ember vezette, több hajtóműves repülőgépet alakítanak át távolról irányított repülőgéppé. Az is igaz ugyanakkor, hogy mondjuk egy Boeing 777-es vagy Airbus A330-as méretű kategóriában még nem találkozhattunk „levakolt ablakú” pilótafülkével. Viszont ha kicsit utánagondolunk, akkor látható: gyakorlatilag már a repülés időtartamának legnagyobb részében a repülőgép saját fedélzeti rendszerei irányítják, vezetik a gépet. Megfelelő műszaki felszereltségű repülőgép és repülőtér esetén, a műholdas navigációt igénybe véve akár a kapuig tud gurulni az utasszállító repülőgép.

Dominator XP: leánykori nevén Diamond DA42 <br>(fotó: Aeronautics Defense Systems)

Azt sem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy milyen lakossági (és ezzel összefüggésben szabályozói, törvényalkotói – azaz politikai) ellenállást válthat ki ez a fejlődési vonal. A nagyvárosok melletti, azok lakott területeihez közel eső repülőterek esetében már eddigi is sokszor merültek fel a repülésbiztonsággal kapcsolatos kérdések. Mivel százszázalékos megbízhatóságú rendszer nem létezik, s számos, széles körben publikált eseményről (fel- s leszállás közbeni lezuhanásokról, vagy éppen legutóbb az utazómagasságban repülő RQ-4 Global Hawk pakisztáni földnek csapódásáról) is beszámolt már a média, így várhatóan nem lesz egyszerű elfogadtatni a repülőterek környékén élő szavazópolgárokkal és a politikusokkal az új, távolról irányított, szélestörzsű teherszállító gépek megjelenését. S ne felejtsük el, mekkora vihar követte a Ryanair úttörő szellemű vezetőjének 2010-es javaslatát. Michael O’Leary már ekkor látta a jövőt: az egypilótás utasszállító gépeket. A költséghatékonyságon alapuló elképzelése finoman szólva sem aratott osztatlan sikereket.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.