Pofon az Atlasnak, a németek is vesznek Herculeseket

iho   ·   2016.10.07. 16:15
herciatl_cim
Németország szándéknyilatkozatot írt alá – az előzetes hírekkel szemben nem négy, hanem hat – Lockheed Martin C-130J katonai szállítógép megvásárlására, a döntés előzménye a szaksajtó szerint egyértelműen az, hogy a német fél változatlanul elégedetlen az európai katonai szállítógéppel, az A400-assal.

A szándéknyilatkozat egyben egy közös Herky flotta felállítását célozza a franciákkal, akik korábban hasonló elhatározásra jutottak, sőt, a német C-130-asok is Franciaországban állomásoznak majd, a franciák négy C-Herculesével együtt.

Az elnyűhetetlen taktikai szállítógép, igaz, kisebb, mint az A400M

A német légierő ötvenhárom példányt rendelt az A400-asból, hogy a jóval kisebb és elöregedett C-160 Transall kéthajtóműveseket leváltsa. Ugyanakkor a géppel továbbra is nagyon sok a technikai probléma, és az elhúzódó fejlesztés ellenére továbbra is hiányoznak egyes kulcsfontosságú képességei.

Az egyik ilyen funkciója, amit főképp a franciák hiányolnak, és ami pedig az Atlas fontos feladata lenne, az, hogy helikoptereket tankoljon a levegőben. Ami az üzemeltetőket nyilván ezügyben leginkább zavarja: ezt az előzetesen beígért képességet különféle módosításokkal, átalakításokkal, javításokkal feltehetően nem lehet helyreállítani, ugyanis egyszerűen túl nagy a hatalmas légcsavarok és a géptest okozta turbulencia az Atlas mögött ahhoz, hogy a forgószárnyasok stabilan követhessék. Ugyanez az oka annak, hogy bizonyos ejtőernyős funkciókat sem tud teljesíteni a gép.

Az első Atlas a németeknek eddig átadott három közül

A franciák ennek megfelelően a Herkyk közül kettőt a KC-130J tankerváltozatban vásárolják, a németek altípusairól egyelőre nincs hír. Korábban volt szó arról, hogy Berlin a RAF-tól kapna vagy bérelne Herculeseket a sürgős feladatokra, de a német védelmi miniszter mostani bejelentése szerint a gépeket inkább közvetlenül a gyártótól, illetve az Egyesült Államoktól vásárolják. A döntés összefügg az európaiak aggodalmaival az ügyben, hogy a britek kilépése az unióból egyben „eltávolíthatja az Egyesül Királyság védelmi prioritásait a kontinentális partnerekétől”, hangzott a diplomatikus megfogalmazás.

Ami az A400-ast illeti, a legfrissebb hír, hogy már repül a spanyol légierő számára leszállítandó első példány, miközben a hatalmas teljesítményű TP400 hajtóművek áttételházának hibáit a gyártó Europrop International 2017 közepére ígéri teljes mértékben kiküszöbölni. A gép üzemeltetői a hajtóműveket már eleve úgy vették át, hogy 650 óránként nagyjavítás-szintű karbantartást kell elvégezni rajtuk, a légcsavarok áttételházával kapcsolatos gond, ami tavasszal bukkant elő, húsz óránkénti átvizsgálást igényel és a „kérdéses alkatrész” cseréjét száz repült óránként.

Hatalmas hajtóművek, hatalmas légcsavarok, nagy gondok a reduktorral is

Érdekes volt az Airbus reakciója a francia–német döntésre: a konszern katonai és űrdivíziójának vezetője azt mondta, hogy a konkurens típus megrendelése nem az A400-as kritikája, hanem „jó jel az európai katonai együttműködés előrehaladása ügyében”. Hangsúlyozta az A400-as kimagasló képességeit a vele összehasonlítható szállítógépekkel szemben, egyébként pedig mire a C-130-asokat a megrendelők megkapják, addigra, 2021-re, az Airbus úgyis leszállítja a megrendelt Atlasok többségét. Németország például idén veheti át az első olyan példányát, amely már rendelkezik önvédelmi rendszerrel.

A típusból eddig harmincegy épült, egy gép tavaly a berepülésekor zuhant le. A németek eddig hármat vettek át a megrendelt ötvenhárom gépből, de tizenhármat megpróbálnak majd értékesíteni a flottából.

A Herky új változatának példányai eddig 1,2 millió órát repültek

A 62 éve repülő elnyűhetetlen Herculesből tavaly adták át a 2500. példányt, összesen 72 országban üzemeltetik, modernizált, új hajtóművekkel és  avionikával felszerelt J-változatából eddig több mint 250-et adtak át, év elején döntött az amerikai légierő további 78 beszerzéséről.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.