Privatizáció a grúz vasúton

iho/vasút   ·   2012.04.18. 10:42

Várhatóan májusban kerül kalapács alá az 1600 kilométeres grúz vasúthálózatot üzemeltető társaság a londoni értéktőzsdén – írja a Railway Gazette. Grúzia vasútja lényegében egyetlen kétvágányú, széles nyomtávú, kelet–nyugati fővonalból, valamint az ebből kiágazó kisebb szárnyvonalakból áll, ahol az SR (Sakartuelos Rkinigsa, azaz Grúz Vasút) monopolhelyzetben tevékenykedik.

A társaság bevételeinek 95 százaléka az áruszállításból származik. Forgalma – elsősorban a térségben folyamatosan növekvő kőolaj-kitermelésnek köszönhetően – évről évre növekszik. Az infrastruktúra fejlesztésébe 420 millió amerikai dollárt fordít a kormányzat 2016-ig.

„Már most egyike vagyunk a világ azon kevés vasúttársaságainak, amelyek jövedelmező növekedést produkálnak úgy, hogy nem függnek állami támogatásoktól” – mondta Irakli Ezugbaia, a társaság vezérigazgatója. A tőzsdei piacra lépést a Citigroup és a Goldman Sachs koordinálja.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Újabb húsz Szili áll le a napokban!

Károly Szabolcs   ·   2026.10.14. 15:00

A feketelistás V43-asok egy része már hónapok óta üzemképtelen, most megkapják a „fenntartásból kivonva” státuszt is, ami nem jelent selejtezést, a gépek továbbra is MÁV-állományban maradnak.