Putyin Pekingben: megvalósul az orosz-kínai utasszállító?

iho   ·   2014.05.20. 18:52
cim

Az orosz elnök kínai útja elsősorban a megromlott nyugati kapcsolatrendszer ellensúlyozását, új keleti stratégiai jelentőségű partnerségi rendszer felállítását célozza, hangzanak a nyugati kommentárok, ugyanakkor megvan a maga jelentősége az aviatikai együttműködésben is.

Egy orosz lapforrás, a Kommerszant szerint a jelentős technológiai együttműködési program egyik pontja a már többször emlegetett kínai-orosz közös repülőgép-fejlesztés, méghozzá a nagy hatótávolságú, szélestörzsű kategóriában.

Kína ezer ilyen gép építésében érdekelt, hangoztatta a lap által megszólaltatott, magát megnevezni nem akaró informátor, aki szerint „ha a dolgok simán mennek”, felállítható egy olyan közös gyártóbázis, amelynek teljesítménye versenyre kelhet az Airbus és a Boeing gyártmányaival.

A terv nem újkeletű: mint arról az iho/repülés is beszámolt, a kínai Comac már tavaly bejelentette, hogy megkezdi a fejlesztéshez szükséges előzetes kutatást, amelynek végcélja egy 300 személyes, több mint 12 ezer kilométeres hatótávolságú gép fejlesztése orosz közreműködéssel, ez a gép nagyságát és teljesítményét tekintve tehát nem a legnagyobb, hanem a kisebb szélestörzsű nyugati típusoknak, a Boeing 787-esnek és az Airbus A350-esnek állítana konkurenciát.

Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes  már akkor nyíltan kijelentette, hogy az együttműködés célja kiszorítani a nyugati gépeket az orosz és kínai nemzeti piacokról. A tervet sokan hozzák kapcsolatba azzal a lapos törzsű koncepcióval, amelyet az orosz Rosavia tervezői vázoltak, és amely tehát nem kétszintes, hanem egyszintes, de háromfolyosós lenne a nagyobb befogadó képesség érdekében.

A Komerszant szerint ugyancsak tárgyalások folynak egy nagy helikopterről. Az oroszok a Mi-26-ost javasolták, de a kínaiak egy új, 15 tonnás teherbírású helikopter fejlesztését szeretnék. Az oroszok  ezután a Mi-26-os modernizálását, továbbfejlesztését ajánlják a kínaiaknak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek