Rába–Volvo-buszok: sok beszállító jelentkezett

MTI   ·   2013.04.15. 12:20

Száznál is több érdeklődő jelentkezett egy hónap alatt a Rába–Volvo együttműködés keretében meghirdetett beszállítói programra – közölte a győri székhelyű járműgyártó.

A járműipar szinte minden területén tevékenykedő magyar kis- és közepes vállalatok jelentkeztek. A programot azért indították, hogy minél több hazai vállalkozás versenyképes terméke beépüljön a tervezett Rába–Volvo-autóbuszokba, illetve bekerülhessen a Volvo globális beszállítói rendszerébe – tette hozzá közleményében a Rába Járműipari Holding Nyrt.

A jelentkezők többnyire iparági szereplők, közöttük a kis- és közepes vállalkozások egyaránt megtalálhatóak az ország minden részéből. Olyan cég is akadt, aki nem kifejezetten az alkatrészgyártásban érdekelt, de fantáziát lát a Rába-Volvo együttműködésben, és úgy gondolja, terméke alkalmas lehet a járművekbe való beépítéshez – írta a járműgyártó.

Március 19-én indított beszállítói programot hazai kis- és középvállalkozások számára a Volvo Bus Corporationnel közös buszgyártásához a Rába Jármű Kft. Az érdeklődők június 30-ig jelentkezhetnek a társaság honlapján indított beszállítói oldalon; a pályázatok ismeretében készítik elő – várhatóan szeptember közepéig – a program következő fázisát. Ekkor már az együttműködés konkrét feltételeiről tárgyalnak a buszprogram leendő partnereivel – közölték a program indításának napján.

Az autóbusz-üzletágat vezető Mohácsi Béla közlése szerint a Rába–Volvo-együttműködés során harmincszázaléknyi helyi beszállítói hányaddal számolnak. A várható 200-300 busz gyártása esetén ez évi 15-20 milliárd forintnyi új piaci lehetőséget jelent, egyben fenntarthatóan 300 munkahelyet teremt a Rábánál és beszállítóinál.

A programba bekerülő hazai cégek nem csupán az évi tízezer darabos Volvo-buszgyártás partnerei lehetnek, de bekerülhetnek a svéd cég ennél nagyságrenddel nagyobb kibocsátású teherjármű-üzletágába is. A felek megállapodása alapján a beruházás százszázalékos ellentételezés mellett zajlik, ami komoly lehetőség a hazai cégek számára a Volvo-beszállítóvá válásra.

A cég azzal számol, hogy 2014 első negyedében bocsátja ki az első buszokat. A magyarországi piac felvevőképességét évi 200-300 darabra becsülik, és ez az a tétel, amely már gazdaságosan gyártható.

Kapcsolódó hírek