Red Wings: egyrubeles eladás

iho   ·   2013.04.09. 09:20
cim5

Alexander Lebegyev orosz üzletember szimbolikus 1 rubelért adta el a moszkvai központú Red Wings légitársaságot, amely azóta nem repül, hogy egyik Tupojev 204-es gépe halálos balesetet szenvedett, adja hírül a Turizmus online.

Az üzletember a vevő nevét nem árulta el, de blogjában megerősítette a hírt: „Igen, eladtam a Red Wings 100 százalékos tulajdonrészét egy befektetői csoportnak 1 rubelért.” Lebegyev, aki a résztulajdonosa a Novaya Gazeta ellenzéki napilapnak, és akinek fia birtokolja a brit The Independent és Evening Standard újságokat, úgy nyilatkozott, mindent megtett azért, hogy megmentse a céget, és a szektor bürokratáitól való félelme miatt döntött az eladás mellett.

A Red Wings egyik gépe, amikor még repült a társaság

Az orosz légügyi hatóság február elején függesztette fel a légitársaság működését, jogsértésre és pénzügyi hiányosságokra hivatkozva. A repülési tilalmat azután hozták, hogy december 29-én a Red Wings egyik TU-204-es repülőgépe landoláskor túlfutott Vnukovóban, a balesetben a személyzet öt tagja vesztette életét, a polgári légiközlekedési hatóság azonban cáfolta, hogy a kettő között összefüggés lenne.

Eegészen pontosan a légitársaság weboldalán olvasható közlemény szerint a felfüggesztés nem közvetlenül a baleset, hanem a légiüzemeltetés, a karbantartás, a pilótaképzés és más területek hiányosságai vezettek az engedély visszavonásához, vagyis olyan problémák, amelyeket a hatóság a baleset hátterében sejt.

Lebegyev még februárban tiltakozott a hatóság döntés ellen, ami szerinte nem volt megalapozott.

A moszkvai baleset a hatóságok szerint elsősorban a személyzet hibájából történt

Amint arról az iho/repülés a napokban beszámolt, az Ilyushin Finance vezérigazgatója, Alexander Rubcov egy interjúban jelezte, amennyiben a társaság hatósági engedélyét nem adják vissza, a tőle bérelt utasszállítókat visszaveszi és más légitársaságoknak adja bérbe.

A Red Wings eredetileg a Tupoljev gyár légitársaságas volt, és kezdetben teherszállítással foglalkozott, majd később, az új tulajdonos futtatta fel, mint charter- és low-cost modell szerint máködő légitársaságot. A gépek Vnukovóról repültek az orosz nagyvárosokba, valamint utazási irodák bérlésében horvát, cseh, egyiptomi, spanyolországi és törökországi célállomásokra, elsősorban üdülőhelyekre.

Gyanítható, hogy a cégnek ismét nevet és arculatot kell váltania, és persze újjá kell szerveznie tevékenységét ahhoz, hogy újra repülhessen

Az előd légitársaság uniós berepülési jogát 2007-ben repülésbiztonsági hiányosságok miatt felfüggesztették, majd a Red Wings néven újjáalakuló cég nyerte vissza az uniós engedélyt.

Ami pedig a december végi moszkvai balesetet illeti, a gyártó cég a légihatósággal együttműködve próbarepülésekkel is igyekezett bebizonyítani, hogy az adott körülmények között igenis lehetséges lett volna a biztonságos leszállás a géppel, amely a küszöb után túl későn ért földet, majd a pilóták késői beavatkozása miatt nagy sebességgel túlfutott a pályán, és több darabra tört a pálya meghosszabbított vonalában egy autósztráda töltésén. Az eddigi vizsgálatok tehát elsősorban a gép műszaki megfelelőségét bizonyították, annak ellenére, hogy a Tu-204-essel korábban is voltak túlfutási problémák, a reverz késői nyitása vagy át nem állása miatt.

A Red Wings a szerencsétlenül járt géppel együtt nyolc Tu-204-est repültetett és két gép szerepelt a megrendelési listáján.

Kapcsolódó hírek