Rekord első félévet zárt a Budapest Airport

iho/vasút   ·   2024.08.04. 12:00
BUD, 2024. I. félév

A mindenkori júniusi csúcsot megdöntve az év hatodik hónapjában több mint másfél millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezzel az első félév teljes forgalma elérte a 7 millió 900 ezret, mintegy hét százalékkal túlszárnyalva a járvány előtti rekordév, 2019 első félévét.

Rekordot hozott a nyár első hónapja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: a júniusban fogadott és indított 1 millió 557 ezer 130 utassal megdőlt a 2019 hatodik hónapjában regisztrált júniusi utasforgalmi csúcs. Ezzel lezárult az első félév, amelynek során összesen 7 millió 900 ezer utas fordult meg a budapesti légikikötőben, hét százalékkal több, mint 2019-ben. Ez előrevetíti, hogy – a Budapest Airport várakozásainak megfelelően – 2024 újabb rekordév lesz, vagyis az idei utasszám a járvány előtti forgalmat is meghaladhatja.

A világjárvány után visszatért utazási kedvet Budapestről 41 légitársaság szolgálja ki, amelyek 134 úticélt kínálnak a nyári menetrendben. Újdonságként jelent meg idén például Lyon, Szkíathosz, Faro és Brassó, de a kínálatot új légitársaságok új útvonalai is színesítik, kiváló átszállási lehetőséget nyújtva a korábban nehezebben elérhető távol-keleti desztinációk, sőt, akár Ausztrália és Új-Zéland irányába is. Ilyen például a China Southern légitársaság kantoni, és a Shanghai Airlines hsziani járata, amelyekhez csatlakozott a Hainan Airlines Sencsen–Budapest járata is. A menetrendi újdonságok mellett ugyanakkor továbbra is tartják magukat a desztinációs ranglistán az utasok kedvencei: a félév során a legnépszerűbb városok London, Milánó és Isztambul voltak, az országok dobogóján pedig az Egyesült Királyság, Olaszország és Spanyolország szerepel. Spanyolország és Olaszország irányába az idei első félévben 66 százalékkal több ülőhelyet kínáltak a légitársaságok, mint négy éve.

Hasonlóan az utasforgalomhoz, a kezelt árumennyiség tekintetében is újabb csúcsot dönthet idén év végén a Budapest Airport. Júniusban a cargo mennyiség elérte a 25 ezer 1 tonnát – ez 57,5 százalékkal haladja meg a 2023 júniusi értéket, és túlszárnyalja az eddig cargo szempontból minden idők legerősebb hónapjának számító márciust is. Idén, az első félévében összesen 133 ezer 747 tonna árut kezeltek a budapesti repülőtéren, ami 46,2 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában, és egyúttal rekord félévet jelent a repülőtér történetében. Az eredmény hátterében Magyarország stratégiai elhelyezkedése, a budapesti repülőtér kivételes cargo infrastruktúrája és a légiszállítmányozási-közösség munkája áll.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek