Rekordforgalom Lisztferihegyen 2011-ben

MTI   ·   2012.01.09. 18:52
2010-ben 8,2 millió utas indult és érkezett a repülőtéren keresztül, 2011-ben már több mint 8,9 millió. Ez kilenc százalékos bővülés.

A repülőtér forgalmának növekedése még az európai átlagot is meghaladta 2011-ben: az ACI - nemzetközi repülőtéri szövetség - által kiadott nemzetközi statisztikák szerint a kontinensen 2011-ben átlagosan 7  százalékkal bővült a légi forgalom.

A növekedés motorja több, úgynevezett hagyományos légitársaság, például a Lufthansa, a British Airways, a KLM, az Air France, a Swiss, a Turkish Airlines volt, és a jelentős utasszám-növekedés hátterében a járatsűrűség növelése, a nagyobb gépek és a növekvő kihasználtság állt. A hagyományos légitársaságok 19,6 százalékkal szállítottak több utast Budapestre, mint 2010-ben. Emellett 44 százalékkal nőtt a hosszú távú járatokon utazók száma is, a Qatar Airwaysnek és az American Airlinesnak köszönhetően, miközben továbbra is jelentős piaci szerepet játszott Budapesten az amerikai Delta és a kínai Hainan Airlines is. 

A Malév is látványosan javította teljesítményét 2011 utolsó negyedévében, és így 200 ezerrel több utast szállított, mint az előző évben. Évi nyolc százalékkal nőtt a Budapesten átszálló utasok száma, a tranzit utasok tették ki a Budapest Airport forgalmának 17 százalékát. 2011-ben tovább növekedett a diszkont légitársaságok piaca is, ebben a szektorban élen járt a Wizz Air, amely a nyári csúcsidőszakban négy repülőgéppel üzemelt Budapestről.

A Budapest Airport 2011 eseményei közül kiemeli, hogy januárban a Qatar Airways elindította Doha-Budapest járatát, amelynek gépei szeptembertől már napi rendszerességgel közlekednek. Áprilistól közlekedik Budapest és New York Kennedy repülőtere között az American Airlines, májusban pedig az airBaltic elindította rendszeres, hetente négyszer közlekedő rigai járatát. Június óta kínálja edinburghi járatát a Jet2.com brit diszkont légitársaság, és múlt év végén indított új budapesti járatot Bernből a svájci Sky Work Airlines, ezzel Zürich, Bázel és Genf után immár a negyedik svájci városba kínálva közvetlen összeköttetést.

Kapcsolódó hírek