Rendkívül népszerű volt 2018-ban a lillafüredi és a pálházi kisvasút

MTI/iho   ·   2019.01.16. 13:36
400px_laev

Az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. vezérigazgatója, Zay Adorján szerdán arról tájékoztatott, hogy az elmúlt évben átlépte a háromszázezret az Északerdő erdei vasútjainak összesített utaslétszáma: a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) több, mint 259 ezer utast regisztráltak, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) utazók száma pedig meghaladta a negyvenegyezret. A LÁEV-nél hosszú évtizedek óta, míg a PÁEV-nél kilenc éve nem utazott ennyi ember egy év alatt.

A lillafüredi kisvasúton csaknem húszezerrel nőtt az utasok száma a 2017-es évhez képest, legtöbben augusztusban kisvonatoztak, de nagyon sokan utaztak a Bükkben júliusban, és a már hagyományos Mikulásvonat-rendezvénynek köszönhetően decemberben is.

A 2018-as utasszám-rekordokat követően változatos programokkal csábít 2019-ben is kisvonatozásra az Északerdő Zrt. (fotó: Joó Ferenc)

A hegyközi, pálházi vasúton több mint hétezer-ötszázzal nőtt az utasszám egy év alatt, ami huszonkét százalékos növekedés a 2017-es adatokhoz képest. A Hegyközben a nyári hónapok voltak a legerősebbek, júliusban és augusztusban egyaránt tízezernél is többen utaztak a szerelvényeken. Itt egyébként tavaly a korábbi évtizedek gyakorlatával szakító, új szemléletű menetrend lépett életbe: a főszezonon kívül kevesebb, nyáron viszont több vonat közlekedett. Az intézkedéstől a társaság éppen az utasok számának növekedését várta, amint ez igazolódott is.

A kisvasutak ismertségének érezhető növekedésével 2019-ben további utasszám-növekedést vár az Északerdő Zrt., aminek érdekében a legoptimálisabb kiszolgálásra törekszik. Idén csaknem kéttucatnyi programot tervez a társaság, minden évszakban változatos, érdekes rendezvényekkel várják az újévben is az utasokat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek