Rengeteget spórolunk Záhonyon!

MTI/iho   ·   2015.02.03. 07:58

A nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hirdette meg. Az elvégzendő feladat között szerepelt a Fényeslitkét elkerülő út egy 1000 méteres szakaszának a felújítása, továbbá 3871 méter új főpálya építése. Ez utóbbinak a része 2 körforgalmú csomópont és a kapcsolódó útcsatlakozások megépítése is. Emellett a 41145 jelű utat be kell kötni a 4. számú főútba. Két vasúti felüljáró – egy 73 és egy 83 méteres – is része a beruházásnak.

A mostani beruházás része a „Záhony térség belső közúti infrastruktúrájának az ipari, logisztikai befektetésekkel összehangolt fejlesztése II. ütem” című projektnek. Ezen belül a kivitelezési munkák folytatása, illetve befejezése a cél.

A legolcsóbb ajánlatot tevő nyertes konzorcium tagjai a következő cégek: Zemplénkő Kft., Zemplén Road Kft. és a Depona Plusz Kft. Ajánlatot tett még a Duna Aszfalt Kft., a KELET-ÚT Kft. továbbá a Kárpát Aszfalt Kft. és a „KE-VÍZ 21” Zrt., mint közös ajánlattevők.

A NIF a Záhony környéki fejlesztéseket két ütemre bontotta. A pályaépítés I. ütemének nyertes kivitelezője az EUROKAPU-21 Konzorcium volt, amelynek tagjai: Swietelsky Vasúttechnika Kft., Szentesi Vasútépítő Kft., Kelet-út Kft., Ke-Víz 21 Zrt., Közgép Zrt. A szerződés 2009 szeptemberében született, a vállalási ár nettó 4 milliárd 365 millió forint volt, a munka elkészült. A II. ütemnél meg kellett ismételni a közbeszerzést, végül az EUROKAPU-2011 Konzorcium lett a nyertes. Ennek tagjai: a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a Szentesi Vasútépítő Kft., továbbá a Közgép Zrt.

A NIF honlapja szerint a két ütem támogatási összege összesen bruttó 25 milliárd forint, ebből 15 százalék az operatív programon belüli hazai forrás, 85 százalék pedig uniós támogatás.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek