Repül a harmadik CSeries, már másfél-két év a csúszás

iho   ·   2014.03.07. 10:00
cim4

Mirabel repülőterén felszállt a Bombardier új utasszállítójának harmadik prototípusa. Az FTV3 jelzésű gép repülésére két hónappal azután került sor, hogy a második példány is csatlakozott a berepülési programhoz, és fél évvel azután, hogy az elsővel belekezdtek a programba. A Bombardier honlapja szerint a most felszállt gépet elsősorban az avionika és az elektromos rendszerek tesztelésére használják majd, és később ez a példány is átrepül a kansasi Wichitába, hogy kedvezőbb időjárás közepette teljesítse a próbákat.

Idén még két prototípus kell, hogy beszálljon a tesztsorozatba, amelynek eredeti tervek szerint már tavaly le kellett volna zárulnia. A mostani közlések szerint a berepülések befejezése és a légialkalmassági bizonyítvány megszerzése 2015 második felére várható, ami azt jelenti, hogy az eredeti programhoz képest a csúszás immár másfél-két évre növekszik, de a második gép felszállásakor elhangzott szakértői vélemények már csak 2016-ra jósolják az első szériagépek átadását.

Startol az FTV3 <br>(fotók: Bombardier)

A 2015-ös záráshoz a gépeknek havonta mintegy 105–144 repült órát kellene teljesíteniük, a két eddig repült géppel szeptember közepe óta a Bombardier összesen 100 órát tudott lerepülni.

A Flightglobal összefoglalója emlékeztet arra, hogy a típus számos újdonsággal, technológiai nóvummal készül, ilyen például a Pratt & Whitney más gépnél még nem alkalmazott, reduktoros ventilátorfokozattal működő hajtóműve, az alumínium-lítium alapanyagból készült törzs, illetve ez a Bombardier első gépe, amely teljesen komputervezérléses fly-by-wire kormányzást kapott.

A program mai állásáról, az elmaradás okairól a gyártó nem nyilatkozik, az első prototípus felszállása előtt a Bombardier elsősorban a beszállítókat okolta a késlekedésért.

A csúszás nem egyszerűen hatalmas pluszköltségeket és bevételkiesést jelent, hanem egyben függőben lévő megrendeléseket is elbizonytalanít. Az egyik legkomolyabb vevőjelölt, a Qatar vezérigazgatója ugyanis már a nagy példányszámú gyártás beindításától és „a program fenntarthatóságának egyértelmű igazolásától” tette függővé, hogy komoly tételben vásároljon az egyfolyosós gépből.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy a Bombardier kellemetlenül gyenge tavalyi eredményei mögött a szakértők ugyancsak elsősorban a CSeries nehézségeit és költségnövekedését gyanítják, ugyanakkor attól tartanak, hogy a csúszások hátterében a befektetők egyre csökkenő támogatása is érzékelhető.

A harmadik prototípus szűzfelszállását egyébként nem kíséri a gyártó részéről túl nagy hírverés. Lehetséges, hogy a Bombardier azért nem keresi a kapcsolatot a sajtóval, hogy ne kényszerüljön újabb latolgatásba a tesztprogram lezárásáról és az első szériapéldány átadásának időpontjáról.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek