RLT Klub

Bohus Dávid   ·   2019.06.10. 18:00
kisk400

Év elején jelentette be a Volán Buszpark Kft., hogy a hazai közlekedési központok járműállományát hatvannyolc új autóbusz beszerzésével fogja fejleszteni. A huszonöt helyközi és távolsági forgalomra alkalmas Credo Inovell 12 típusú járműveket március közepén leszállították, legtöbbjük az MVM Paksi Atomerőmű szerződéses járatain közlekedik.

Az idén átadott huszonöt Credo Inovell 12 egyike. Az autóbuszok Tolna megyében, leginkább Paks térségében közlekednek (a képre kattintva galéria nyílik a szerző képeiből)

A negyvenhárom emelt komfortfokozatú, tempo 100 közlekedésre alkalmas távolsági kivitelű autóbuszokra ismét az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. nyújtott be nyertes ajánlatot. A pályázó 2017. decemberében húsz kéttengelyes, majd 2018. novemberében harmincegy háromtengelyes autóbuszt szállított adott át. A legújabb negyvenhárom autóbusz honosítását és forgalomba helyezését árpilis végén kezdték meg a magyarországi MAN telephelyeken. Az RLT-901 és RLT-943 rendszámmezőben vizsgázott autóbuszok közül idén a dél-alföldi DAKK hármat, illetve a közép-magyarországi KNYKK ötöt vett állományba, ezzel valamennyi hazai közlekedési társaság állományában közlekedik Neoplan Tourliner.

A DAKK Zrt. három buszának egyike Balatonszemesen 2019. június 1-én. Mindhárom Neoplant a békéscsabai üzem kapta meg

Az idei negyvenhárom autóbuszból a legtöbbet a szolnoki székhelyű KMKK vett állományba. A húsz Neoplanból (a rendszámuk RLT-904 és RLT-923 között) legtöbbet (hetet) az egri üzem, négyet a gyöngyösi műszaki telephely, hármat a salgótarjániak, kettő-kettőt a szolnoki és jászberényi, egyet-egyet pedig a hatvani és tiszafüredi egység üzemeltet. A keleti irányból az M3-as autópályán Budapest irányába tartó autóbuszok legtöbbje Neoplan Tourliner típusú.

Idén a legtöbb Neoplan Tourlinert a KMKK kapta, a négy gyöngyösi busz egyike érkezik Budapestre az M3-as autópályán

Eddig ismeretlen típus volt Középnyugat-Magyarországon a Neoplan Tourliner, idén nyártól a KNYKK tatabányai üzemegysége kettőt, a székesfehérvári hármat közlekedtet, amelyből az egyikkel a Győr- Szeged járaton találkozhatunk. Rendszámuk RLT-939 és RLT-943 között.

Szintén nem volt ismert ez a típus a DAKK Zrt-nél sem, a három vadonatúj járművet (RLT-901 és RLT-903 között) a békéscsabai bázis kapta meg, ebből két autóbusz a Békéscsaba - Zalaegerszeg járatain, egy pedig Budapest Népliget irányába közlekedik.

Szintén egy tolnai kocsi a szekszárdi járatról

Végül tizenöt autóbusz (RLT-924 és RLT-938 között) a Dél-Dunántúlon közlekedik, a DDKK világoszöld betűs jelzés alatt (ezek a tolnai térség autóbuszai)  négyet, vörösbetűs jelzés alatt (ezek a Baranya megyei buszok) négyet, sötétzöld lajstrom alatt (ezek a somogy megyeiek) hármat vett állományba.

A mostani érkezőkkel ezzel országosan kilencvennégyre emelkedett a flotta létszáma, a magyar megyeszékhelyek közül csak Szeged és Kecskemét az a két város, amelyek állományába nem tartozik Neoplan Tourliner típusú autóbusz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek