Rossz pályára szállt, túlfutott az iráni cargo-gép

iho   ·   2019.01.14. 10:40
forg

Kedvezőtlen időjárási körülmények, erős köd közepette próbálkozott leszállással az iráni légierő légitársasága, a Saha Airlines EP-CPP lajstromjelű, Boeing 707-300-as teherszálltó gépe, amely húst hozott a kirgizisztáni Biskekből.

(fotó: Tehran Times)

A leszállás eredetileg Karaj város Payam repülőterén történt volna a 3660 méter hosszú 30-as pályán, ehelyett a személyzet az innen tíz kilométerre lévő Fath repülőtér gyakorlatilag azonos tájolású, de csak 1300 méter hosszú pályáján ért földet.

A gép túlfutott és a küszöb közelében lévő házak közé csapódott, majd kigyulladt. A fedélzeten lévők közülcsak a fedélzeti mérnök élte túl a balesetet, friss információk szerint eddig 16 holttestet találtak meg a roncsok között.

Az Aviation Herald arra emlékeztet, hogy nem ez volt az első eset, amikor a két pályát összekeverték, legutóbb tavaly november 16-án a Taban légitársaság MD-88-asának személyzete tévesztette el a betonokat, de a gépnek nagyon kis magasságban ugyan, de sikerült átstartolnia.

A Saha Airt a Boeing 707-esek utolsó civil üzemeltetőjeként tartották számon, az 1976-ban készült, és eredetileg légi utántöltőnek épült EP-CPP ugyanakkor a cég jelenlegi flottájában nem szerepel a nemzetközi listákon. Időnként maga a társaság sem volt az aktív cégek sorában.

Mivel az adatbázisok nem tudnak más, légitársasági üzemeltetésben lévő 707-esről, félő, hogy ezután már csak katonai hasnálatban lévő variánsok hasítják majd az eget, egy civil 707-est kivéve, de ennek is már csak egynéhány repülése lehet hátra: a John Travolta által adományozott egykori Qantas-gépet restaurálás után egy ausztráliai múzeumba viszik, előtte talán még kiállítják az idei oshkoshi találkozón is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.